Keserédes érintések

Eren

A szám is tátva maradt. Én, mint kis senki tanonc, aki csak bajt hoz mindenkire, nem akarja, hogy meghaljak? Majd pont engem nem akar megölni? Mi van...?

Nagy szemekkel nézi.é Nem kérdeztem vissza, mert jobbnak láttam, ha nem teszem meg. Szerintem nem tudna a kérdésemre válaszolni; Hogy, hogy érti,

Csak bámultam.

Levi

Nem mondtam semmit ezután… Mitől zavarodtam ennyire össze? Még.. is... miért?! Miért van ez?! Idegesen fújtam ki a levegőmet Én... nem értek... semmit sem.

- ... - szerettem volna megszólalni, de nem ment…

Eren

Kissé feljebb csúsztam, így épp, hogy le tudtam magam elé engedni a karjaimat, mert ugye a  hadnagy kicsit kilazította. Néztem magam elé. Azt hiszem ez valami olyan, amit nem lehet megmagyarázni.

Ennek az érzésnek nincs definíciója... valahogy.. olyan... Melengető tudni, hogy nem akarta, hogy meghaljak. Bár... Mi van, ha... majd... ha valami bajt csinálok, akkor sem tud megölni..? Nem akarom, hogy más végezzen velem... azt akarom, hogy ha valaki megöl, az ő legyen. Vagy ne öljön meg senki.

Sóhajtottam egy kicsit,

-  Azt hiszem... ezt illik megköszönnöm.

Levi

A téglákra meredten, és gondolkodtam. Magamat sem értem. Miért nem...? Meg kellett volna tennem, kötelességem lett volna. Veszélyt jelentett... de... n meg akartam védeni őt... Nem bírom. Miért nem...? N... nem tudom... Ez...

Eren

-  H - Hadnagy úr... - suttogtam. Én.. azt hiszem... talán... én... szerintem.. bár még sosem éreztem ilyet, de... szerintem... szerelmes vagyok a Hadnagy úrba... igen... azt hiszem szinte biztos... ki akartam mondani, de nem tudtam. Csak néztem őt. Nem bírok megszólalni.

Levi

- Ne haragudj rám, Eren. - hajtottam le a fejem - Én... sajnálom, hogy nem tudok neked rendes választ sem adni... csak... össze vagyok zavarodva... - kaptam a fejem.

Szét fogok csúszni... mintha egy vékony kötélen lépkednék... Úgy érzem magam...

Eren

- Menjen, sétáljon egyet. - mondtam suttogva. - én… nem akarom, hogy miattam rossz kedve legyen... csak.. menjen nyugodtan... én... már... kezdem megszokni. - mondtam a helyre célozva. Voltam már itt egy ideig... akkor totál egyedül.

Levi

Nagyot nyeltem...

- Nem szeretnék. - mondtam - nem segítene... én.. legalább társaságod had legyek.

Ha nem akarom, hogy fejlődjön... és.. ez lett a vége.

Nagyot sóhajtottam.

Eren

Bólintottam.

- Rendben… - suttogtam. - Ennek... Örülök... - mondtam mosolyogva.

Köszönöm Hadnagy úr... annyi mindent köszönök...

Ha még ő nem is tudja... Sejtem miért mondta ezt.

Pár perc múlva megszólaltam.

- Hadnagy úr... maga... volt már... - suttogtam. Nem befejezve a mondatot.

Levi

Felkaptam a fejem...

- I.. igen...? - kérdeztem vissza.

Miért... kalapál... ennyire... a szívem..? Miért érzem magam ilyen gyámoltalannak?! Ez nem én vagyok!

Eren

- Tudom, hogy semmi közöm hozzá, és ne is válaszoljon, ha nem akar... volt már... szerelmes? - kérdeztem halkan későt néztem. Kétszer annyi idős, mint én... szinte biztos... tuti, hogy igen.

Levi

- S... szerelmes...? - pislogtam - Nem igazán.

Nem tudom. Nem érdekelt a dolog. egyszerűen... sosem vágytam senki közelségre... Pedig már eléggé vén csont vagyok.  De nekem a felderítő egység az életem. Biztos... csak.. ezért akarom, hogy Eren mellettem legyen! Tudat alatt lehetek.. magányos.

Eren

Elmosolyodtam, bár... nem tudom kicsit rosszul esett, fene se tudja miért.

Néztem az összezavarodott arcát. Szegény... olyan... más most.

Nem tudom miért...

De teljesen... más. Bár... elég nagy sokként érhette, hogy meg kellet volna ölni..

Levi

Leültem... Muszáj már. Muszáj, mert...

- És te, Eren..? - kérdeztem felnézve.

Muszáj... nagyon... le kell nyugodnom.

Eren

Megráztam a fejemet, hogy nem. Nem, mert minek. Egy szar dolog. Fájdalmas és szörnyű... azt hiszem. Bár eddig tetszik... már ha ez az... nem tudom... lehet. Szerintem igen... viszont akkor tetszik!

Levi

Elmosolyodtam.

- Fiatal vagy még. - mosolyogtam rá.

Most meg mosolygok..? Mi a fene van velem...?

Eren

Elmosolyodtam. Mosolyog. Annyira szeretem a mosolyát... imádom.

Hadnagy egyre többet mosolyog a jelenlétemben, aminek nagyon örülök... nagyon is! Nem úgy, mint régen, régen nem volt valami kedves.

Kénytelen voltam mosolyogni… nem bírtam visszatartani.

Levi

- Tudod mit szerettem fiatal koromban csinálni...? - mosolyogtam rá, majd felvettem a földről egy letörött kis fadarabkát.

A cella végében volt pár darab nagyobb darab fa, amit feltettem a kis polcra, amit a gyógyszereknek tartottunk fent... Majd erőből megdobtam a középsőt, mire a felső nagyobb erővel csapódott vissza  a falról, mint gondoltam, és jól fejbe vágott. Persze nem volt ez semmi, alig volt darabnak nevezhető... kénytelen voltam elnevetni magam.

- Hát én ezt nem így gondoltam... - nevettem.

 Most meg nevetek.. egy ilyen kis semmiségen...

Eren

Elmosolyodtam, mikor a fadarabokat pakolta fel.

- Hadnagy úr, ne vicceljen. Maga most sem öreg - mosolyogtam, majd mikor feje vágta az egyik, és elnevette magát, kicsit aggódóan ugyan, de a nevetése miatt mosolyogva néztem.

- Nem fájt?- kérdeztem.

 Olyan kedves most... olyan... jó.

Levi

- Valahogy mindig elhibázom. Pedig kiskoromban egyszer sikerült kilöknöm a középsőt úgy, hogy a másik kettő ne essen le... - nevettem magamon halkan.

Nem tudom, mit tesz velem a kölyök... De jobb kedvem van.

- Nem vagy éhes? - fordítottam fel  tekintetem.

Eren

Kicsit vallat vontam.

- Még vagy fél nap a kajáig, mert a reggelit, azt már nem kaptam meg... szóval... nem is álmodozom. - suttogtam, és elnéztem.

Kénytelen vagyok nem belegondolni abba, hogy éhen fogok ma még halni... mellesleg... annyi mázlim van, hogy talán rabtársat, azt nem kapok. Talán.

Levi

Sóhajtottam... Neki is ennie kell valamit. Éhen fog halni, ha nem eszik...

- Majd... megoldom. - suttogtam.

Ez így... nem tudom... össze vagyok zavarodva.

Eren

- Kérem, ne kerüljön miattam bajba. - suttogtam. - nem... szabad behozni ide semmit… - suttogtam - Bár én nem tudom magának mit szabad. - motyogtam, és csak néztem magam elé.

Viszont rettentő éhes vagyok.

Levi

Megráztam a fejem...

- Nem lehetsz itt étlen-szomjan... - suttogtam s a falat bámultam.

Én úgy... félek... de miért?!

Eren

- Ez a rabok dolga. - suttogtam, és csak elhúztam a számat.

Rab vagyok... megint... ez az ...csodás.

Pedig nem is tettem semmit...

Nem mintha múltkor tettem volna...

- Engedjenek már be! Ezt az idiótát meg kell ölni, és ezt maguk is meg fogják látni! Mindenkire csak bajt hoz, egyszer miatta fogunk mind meghalni!!- hallottam kiabálást. A hely bejárata elől jött, ahol pár őr is szokott állni. Valószínűleg vele ordibál.

Levi

A kiabálásra felkaptam a fejem... Majd lassú léptekkel elrugaszkodtam a faltól. Ilyen az, amikor a Hadnagynak lege van.

- Rendet teszek. - jelentettem ki, majd kinyitotta a rács ajtaját, és kilibbentem rajta.

A lázadozó - persze ahogy észrevett - meglepetésében belefagyott a szar is, gondolom. Felé fordultam. Hogy jutott ez ide be?

- Javaslom, hogy ha nem akar maga első számú titáncsalogató játékká válni, azonnal hagyja el az épületet. - mondtam a megszokott hangnemben.

Eren

Bármennyire is rosszul esett, hogy ez az ember ilyeneket mondott, a Hadnagy reakciójára elmosolyodtam. Kedves, hogy így megvéd.

- Hadnagy úr kérem, lássa be! Igazam van! - hallottam a hangját, ugyan kissé félve. - Nem rosszat akarok. Egyszer miatta fogunk meghalni! - mondogatta.

Levi

Felmorrantam.

- Tudod te, mivel jár a lázadás...? - morogtam. - Nem miatta fogunk meghalni. Neked semmi közöd nincs hozzá. Nekem viszont van, tehát megismétlem, hogy tűnj el innen. - morogtam.

Majd megindultam felé.

- Azt mondtam, hogy most.

Eren

- Hadnagy úr, hallgasson meg! Nem lázadni szeretnék, csak elmondani az igazat, amit valamiért nem akarnak maguk felfogni!- mondogatta a továbbra is.

Én elnéztem. Miért akar minden áron megölni? Nem értem. Ennyire szörnyű ember lehetek..?

Levi

- Azt mondtam, hogy kuss! Sőt, takarodj el innen! - morogtam, és az őrnek bólintottam, hogy távolítsa el innen, a nem kívánatos személyt.

Kezd elegem lenni. Az én feladatom felügyelni a kölyköt, nem az övék!

Eren

- Nem fogok miatta meghalni!!! Megértették?! Tenni fogok valamit ellene!!!- kiabált az az ember, majd elhalkult, a hangja, gondolom távolodott.

Sóhajtottam, és a plafont néztem. a maradék kis életkedvem is elhalványult.

Ha senki sem fog támogatni, hogy segítsek az embereken...?

Levi

Idegesen a homlokomra csaptam a kezem, majd inkább visszamentem Erenhez.

- Ne is agyalj ezen. Mindig is lesznek olyanok, akiknek valami nem tetszik. - sóhajtottam.

Kezdem magam egy alvajárónak érezni... vagy... olyasminek.. 

Eren

- Csakhogy itt senkinek sem tetszik, hogy még működik minden életfenntartáshoz szükséges rendszerem. - suttogtam

Elég rosszul esik... de... nem fogok sírni..! NEM! Visszatartom! Igen! Most... most nem akarok sírni!

Levi

- Eren... - sóhajtottam.

Ez a kölyök olyan buta...

- Ne figyelj rájuk. Te is tudod, hogy ha te nem lennél, már lehet, hogy nem lennénk itt. - sóhajtottam - Más nem tette volna a helyére a követ. Én hálás vagyok neked. - hajtottam le  a fejem.

Eren

- N-ne mondjon ilyet... Tudja, ha én nem lennék, akkor lehet, hogy valaki... más tette volna vissza.... vagy valami más... kitaláltak volna valamit, nélkülem is. - suttogtam.

Levi

- Eren, ne ellenkezz. - morrantam fel.

Nem hiszem el, hogy nem képes hinni nekem. Szükségünk van rá.

Eren

- Elnézést. - suttogtam.

Hülye is vagyok már, hogy visszadumálok neki... Valóban nem vagyok normális teljesen....

Néztem magam elé, és próbáltam megvakarni a hátamat, amiről gyorsan le is mondtam, hiszen azt baromira nem értem el, a faszom láncok miatt. Tudjátok ti milyen az, mikor ok nélkül annyira bűnhődtök, hogy még annak is sok lenne, aki okkal van ott?...

Levi

Erenre pillogtam.

- Mi a baj?- pislogtam.

Nagyon ficánkolt az előbb... nem akarom, hogy bajban érezze magát... de.. de... nem tudom mi ez az egész.

Eren

- C-csak nem érem el a... Mindegy. - ráztam meg a fejemet.

Nem valami fontos, szóval... abba senki sem halt még bele, hogy nem tudta megvakarni a hátát...

Asszem...

Levi

Odaléptem. Azt hiszem, hivatalosan is elmebajosnak nyilvánítható vagyok.

- Ülj fel. - sóhajtottam.

 Nem fogok abba belehalni, ha megvakarom a hátát. De... nem értem... régen másokat ezért megrúgtam volna... de... de... most miért nem érzem ezt?! Mi a fene baj van?! Az is kevésbé lenne meglepő ha én változnék titánná...

Eren

Furcsállva néztem, de parancsot követve, és nem kétségbe vonva, felültem, és vártam, hogy mi lesz.

Már kicsit előre is fáj a hátam, mert olyan érzésem van, hogy úgy belerúg, hogy kiszakad a gerincem.

Kicsit félve ültem.

Levi

- Hol viszket? - sóhajtottam.

De még csak kellemetlenül se érzem magam.. mi a franc van velem?!

Mondjuk, most hiába értetlenkedem, mert úgy se fogok rájönni. egyszerűen csak.. kényszert érzek arra, hogy megóvjam a kölyköt. De ebbe benne van a hátvakarás?!

Eren

Már szorítottam össze a szememet, mikor a hangját hallottam meg, és kellett pár másodperc, hogy feldolgozzam mit is mondott. Most... ez... a... hátamat... akarja... megvakarni...?

Az egyik kezemmel afelé mutattam.

Hacsak ez nem egy csapda, mondjuk, hogy jól hátba vág, vagy pont ott töri el a gerincem...

Nem.... nem hiszem... valamiért... most... nem is értem.

Levi

Én meg odanyúltam, és megvakartam.

- Jobb...? - pislogtam.

Nem tudom, mi van velem. Lehet megártott ez a sok kosz, ami körülettem van...?

Eren

...és nem. És megvakarta a hátamat... Azt hittem, cigánykereket hányok, csak épp lánccal a kezeimen ez kivitelezhetetlen, hacsak nem akarom letörni mindkettőt.

Bámultam magam elé.

- K-köszönöm szépen!- mondtam, kicsit furcsállva a helyzetet. Beteg vagyok, ha jól esett...?><

Levi

Kezdem azt hinni, hogy valami nagyon nagy bajom lehet. Minden esetre, majd megkérdezem Hanjit. Olyan.. Fura érzésem van. De... de mindegy, én ezzel nem foglalkozom! Nem! Elléptem onnan, majd leültem, és az asztal sarkait kezdtem piszkálni. Mi van velem...? Olyan... Tényleg furcsa... Eren lenne rám.. ilyen hatással?

Eren

Bizonytalanul néztem magam elé. Nem is értem... szándékosan csinálta, hogy most ne tudjam, hogy mit is érzek...? De nem sikerült! Igen is tudom, hogy a hadnagy a főnököm, és rettenetesen rajongok ért! És... azthiszem igen is szeretem! Tudom, hogy nem lenne szabad, de...nem baj, gondolataim szabadok, azt gondolok amit csak szeretnék! És igen is rettenetesen rajongom a Hadnagyért, és... kicsit, mint olyan... olyan... oooolyan férfira tekintek rá...

Hajh de nőnek érzem én most magam.

Levi

Továbbra is az asztalt piszkáltam... mi van velem..? Felnéztem.

- Eren. - fordítottam felé a tekintetem.

Istenem... én.. már tényleg.. nem... értek semmit.

Eren

- T-tessék. - néztem fel rá. Olyan jó érzéssel tölt el, ahogyan a nevemet mondja... Nem tudom miért, de... jó érzés.

Olyan zavarodott most az arca. Vajon min gondolkodhat? Talán sosem tudom meg… sajnos.

Levi

A szemébe néztem... így, hogy ilyen sötét van, szinte ragyognak. Miért találom én ezt ilyen szépnek? Tudom, érdekes ember vagyok, de akárcsak a képességeim, a szépérzékem is nagyon fejlett... Hát akkor...? Ha csak egy hetet mennénk vissza az időben, mindent mondanék Jaegerre, csak azt nem, hogy gyönyörű. Akkor meg..? Ennyire még nem vagyok öreg!

Eren

Mikor belenézett a szemembe, és esze ágában sem volt kivésni onnan a tekintet, még a pír is megjelent az arcomon. T-te úristen. Mit csináltam, hogy így néz rám..? É-én pedig csak itt ülök, félig feltartott kezekkel, mert ide vagyok láncolva. M-m...é-én nem csináltam semmit...!

D... de most ez olyan furcsa... olyan... Máshogy néz most, nem úgy, ahogy szokott... olyan...

Levi

Tovább bámultam a szemeibe. Olyan... Szép árnyalata a zöldnek. Egy kellemes kis... Nem is tudom. Szép, tiszta, és... mintha olvasnék benne. Árulkodik a természetről. Akárcsak az enyém.

Hideg, szürke, élettelen.

Eren

Teljesen zavarban voltam. Nem tudtam mit tegyek, hagytam, hogy bámuljon. Ha... ha ezt teszi, akkor biztos nem rossz... ha pedig nem rossz, akkor nem szeretném félbe szakítani.

Látom a szemeiben... Valami csillog bennük... valami furcsa.

Levi

Nem tudom, hogy pontosan mi az - vagy mik azok - amik kavarognak bennem. Annyit tudok, hogy ez nekem rettentő furcsa. Nem is emlékszem, hogy valaha éreztem volna ilyet. Furcsa. Zavaró... nem akarom ezt. Nekem ez nem tetszik. Még is, továbbra is bámultam rá.

Eren

Olyan... zavarba ejtő ez. De.. Még is jó érzés, hogy néz, valamiért. Zavaromban már a térdeimet kezdtem el nézni. Miért néz ennyire..? Mit tervez..?

Levi

Tovább vizsgáltam. Csak most veszem észre, de... zavarban van? Zavarja, hogy nézem? Sajnálom, Jaeger, nem tudom miért, de jól esik rajtad pihentetni a szemem. Talán már hiányolja a testem azt, hogy mást érintsek...? Arra se emlékszem, hogy utoljára mikor... na, álljon meg a menet! Nem fogok ezen agyalni. Nem érdekel. Nem! De... talán... tényleg... így van.

Eren

Ohh, hadnagy úr én most fogok meghalni, úgy érzem... valamiért ez olyan... kedves érzés... valami azt súgja, hogy öleljem meg... de... nem tudom megölelni, mert nem érek el hozzá... de... hozzá akarok érni... meg akarom ölelni... vagy... valami... annyira... jól esne... úgy hiányzik már egy kis szeretet.

Továbbra is a térdeimet néztem.

Levi

Na jó, a gondolataim kezdenek túlságosan is ijesztőek lenni. Elkaptam a tekintetem. Megijesztem a kölyköt. Azt meg nem akarom. Így hát felpattantam. Mostanában sokkal... sőt... rohadt sokkal érzelmesebb vagyok, mint kellene. Biztos beteg vagyok... igen!

Eren

Felsóhajtottam.

Már nem néz... öhm... biztos... valami...

- Van valami baj...? - kérdeztem halkan... gyere már ide,és baromira érj hozzám.. érintsd már meg... a picsába...

Levi

Felemeltem a fejem, de továbbra sem akartam rá nézni... mi... mi ez az egész?! Levi, le kéne állnod... biztos.. Na jó, azt hiszem fölösleges még indokot keresni... majd.. elmúlik...

- Mi? Ja.. nem… nincs! - habogtam.

Ez nagyon meggyőző lehetett...

Eren

- Eszemben sincs meghazudtolni a Hadnagy úr szavát, d-de... Biztos? - kérdeztem halkan.

Annyira hiányzik, hogy valaki megölelne... mióta nem is nagyon érintkeztem senkivel... bár pár perce még a hadnagy itt volt közvetlenül mellettem... vissza is jöhetne... bár... nem szeretném idegesíteni… a végén még ...megharagszik... És be sem jön... soha többet...

Levi

- Biztos. - bólintottam, és ránéztem.

Miért érzem azt, hogy a közelében akarok lenni? Mit tettek az italomba?! Valami.. valami van, s ez a valami rettenetesen rossz, nekem még is, inkább jó érzésnek tűnik. Miről hablatyolok?! Mi van velem?! Kezdem elveszteni az irányítást...

Eren

Bólintottam. Nem vitatom. Nem szeretném, ha megorrolna rám. A kezeimet nyújtóztattam meg cseppet hátra felé, és a szememet is behunytam egy pillanatra. Van egy kis probléma... én... hogy....

Főleg, most, hogy szóljak...? Szeretnék a mosdóhoz menni, de kikötözve ez elég lehetetlen. Ezt ugyan, hogy mondjam meg...? Nem fog kísérget, mint egy óvódást...

Levi

Mély levegőt vettem, majd kifújtam. Nem, eszem ágában sincs (vagy nem lehetne), rámozdulni Erenre! Nem! Nem! Felfogod, Levi?!

- és... veled?..- pillogtam.

Olyan furán néz..

Eren

- C-csak... szeretnék... - nyöszörögtem... Oké, ezt most ugyan, hogy mondjam, hogy ne hangozzon totál idiótán?- C-csak szeretnék könnyíteni magamon. - vörösödtem el. Hát ez nem sikerült normálisan megfogalmazni...

Levi

Bólintottam, majd a láncokhoz értem. Igen, mg bent is van - nem túl jó állapotban, de van - egy wc. Elengedtem a láncot, hogy felállhasson... s lecsatoltam a csuklójáról.

- Csak nyugodtan.

Igen, mindenképp afelé haladok, hogy valaki észrevegyen, és kicsapasson... nem akarom ezt, de... nem tudom úgy kínozni, mint régen..

Eren

Pirulva felálltam, és oda mentem, de előtte megnyújtóztam. Aki még nem volt kikötözve így módon napokig, nem tudja milyen érzés, kiszabadulni. Bár ez még nem napok óta van, de hasonló érzés.

Majd hát izé... oda álltam, és elkezdtem a műveletet. Zavarba ejtő ez a Hadnagy előtt...

Levi

Elfordultam. Nem akarom nézni, főleg hogy... ilyen furcsák a gondolataim...

- Ümh... utána sajnos muszáj leszek visszabilincselni...

Mondjuk... nem... nem... nem!

Eren

- T-tudom... - suttogtam. Már ezen is nagydolog, hogy ezt ilyen lazán vette. Mikor végeztem, kezet is mostam, majd óvatosan visszafordultam, majd az ágyhoz lépkedtem vissza. Majd még egyszer jól megnyújtóztattam a kezeimet. Buhh.

Levi

Intettem neki, hogy üljön az ágyra. Ez… egy elég félre érthető jelenet, de legalább engedelmeskedik, ami sosem probléma. Nem is tudom... majd... elmegyek, és beszélek Erwinnel... muszáj lesz.

Nem akarok bezárni.

Eren

Ráültem az ágyra, majd felraktam a kezeimet, hogy rakja vissza a láncokat. Olyan, mintha most......... mindegy, nem kellene képzelegnem minden perverz baromságot.

Felnéztem a hadnagyra. Olyan... sz... sz...

Levi

Kicsit szúrós tekintettel felcsatoltam a csuklójára a láncokat, és próbáltam a lehető leggyorsabb lenni... Basszus, basszus, basszus! Miért vagyok ilyen izgatott...? Elkaptam a tekintetem.,

- Mindjárt jövök. - suttogtam, és sietve kirohantam.

Eren

K-kicsit eltátottam a számat. Annyira sietett, hogy ez egyik lánc a kezemen, csak félig kattant rá, így nem zár pontosan. Nem szedem le, dehogy, félek, hogy baja lesz belőle.

De hova sietett...?

Minden esetre behunytam a szememet. M-miért látom magam előtt azt, hogy a kezemre rakja a láncokat? E-ez olyan… nh...

De hova sietett...?

Levi

A cellából elsietve, a felszín fele vettem az irányt. Szabad levegő kell! Melegem van... basszus... mi a francért van ez?! Nem, nem lehet! Ilyen... most... ezt meg miért...

- Levi, mi a franc van?! - dőltem a falnak.

Ez... most... komolyan?! Én... én... az egy dolog, hogy régen volt már, hogy segítettem magamon, de... most.. miért?!

Eren

Olyan furcsa volt... de... máshogy furcsa.

Ahogy a szemem volt behunyva, egyre többször láttam az egészet magam előtt, és minden alkalommal egyre pirosabb és pirosabb lett az arcom.

Olyan volt, mintha a-azt akarná csinálni.. é-és... jesszusom, én sosem gondoltam még ilyenre... nem hogy férfivel, még nővel sem!

Megremegtem.

Levi

Na jó, ilyen még nem volt soha, Egész nap furcsán viselkedem, olyan szinten, hogy már én is észreveszem, aztán.. most.. meg ez?! Na jó, le kell állnom. Nyugalom, nyugalom. Semmi probléma, biztos a hirtelen titánosdi meg az egymásra halmozódó bajok miatt van. De nem, most szépen megnyugszom, és elfelejtem, hogy ez valaha is megtörtént... egy tizenéves kölyökre... ennyire rossz a helyzetem..?

Eren

Sóhajtva fújtam ki a tüdőmből kiáramló forró levegőt. N-nem ezt nem szabadna. Sosem szabadna... sosem...! Hacsak nem... Szóval más esetben! De.. így…nem gondolok a Hadnagyra! Nem...! Hagyjuk már magunkat..!!

Remegve ültem… uram-atyám.

Levi

Kiürítettem a fejem, és próbáltam semmi másra sem gondolni, az ürességen kívül.

- Mi van velem...? - suttogtam a szívem előtt megszorítva a felsőm.

Nem értem... pedig... ezek egyértelmű jelek, a lehetetlennek..

Eren

Továbbra is mély levegőket vettem. Ez... ezt igazából nem szabad. Még ha úgy is érzem, szeretem a Hadnagyot. Ez... Csak perverz képzelgés. Nem szabad... nem, amíg ő nem egyezik bele!

Jesszusom, nekem azt hiszem, innom kellene... nem bírok én gondolkodni.

Levi

A hajamba túrva vettem a mély levegőket... kellett pár perc, de megnyugodtam. A lenti dolgaim is a kezdetleges helyükön maradtak, így lassú léptekkel indultam vissza. Nem hagyhatom ott Jaegert... valakinek mellette kellene lenni. Az meg én vagyok. Csak... nekem vannak tudat alatti "problémáim" ezzel...

Eren

Szenvedve szorítottam össze a szemeimet. Ne-ne gondolj ebbe bele... Ne gondolkozz... ne... eszedbe ne jusson... inkább felejtsd el az egészet...

Nagy levegőt vettem, majd kifújtam. Huuu. Nyugalom.

Kinyitottam a szemeimet, és a rácsokat néztem. Megint olyan egyedül vagyok… ez valami szörnyű így.

Levi

Miért érzem most magam ennyire... ennyire... felizgulva? Hisz.... Jaegerről van szó! Nem szabad! Meg se történhetne! Nyugalom... nyugalom! Semmi gond. Lassan mentem le a lépcsőn, minden egyes alkalommal mély levegőt véve. Meg fogok nyugodni, mert meg kell...

- nyugi, nyugi, nyugi! - suttogtam.

Eren

Megint egyedül, baromi egyedül. El sem hiszem, miért megint én... ezt nem lehetne valakinek átadni? Bár nem lehet jobb, ha ide jön mindenki és rohadt gyümölccsel dobál, aztán meg még szíven is szúr, és agyon lő egyszerre.

Viszont... a Hadnagy... hol van? Hova sietett az előbb? Olyan furcsa volt, még sosem láttam ilyennek.

Lehet vissza sem jön..

Levi

Még tovább léptem, majd elértem a rácsokat. Nagy levegő, kifújás. Nyugi. Bementem, és Erenre néztem.

- Elnézést. - mondtam, majd visszalépkedtem az ágy mellé.

Nem jól csatoltam be a bilincset... Fölé hajoltam, és összekapcsoltam... de megtorpantam, mikor találkozott a tekintetünk. E..a..u..a...

Eren

Belépett… visszajött...!

- Maga ne kérjen elnézést. - mosolyogtam, és felnéztem rá.

És akkor történt valami olyan, ami melengető érzés volt. Beleremegtem, és még a szívem is egy nagyot dobbant.

Olyan gyönyörű volt az a pillanat, ahogy felnéztem rá, és a tekintete az enyémbe mélyedt, mint ahogyan egy tavaszi napsugár vájja ki magát a felhők közül.

Beleborzongtam.

Levi

Én fogalmam sincs, hogy miért, de... nem kaptam el a tekintetem, sőt... még az alsó ajkam is beharaptam - öntudatlanul - mikor az övre téved a tekintetem. Miért érzek ilyen vonzalmat...? Ez... Katasztrófa… de... én most... Tényleg meg akarom c..cs... hogy mit akarok?! Na de.. nem akarok veszekedni magammal... érezni akarom.. hogy milyen...

Eren

Én is teljesen ugyan úgy néztem rá, lentről. Mintha valóban az alárendeltje lennék... az is vagyok. 

Ugye most az fog történni...? Kérem, hadnagy úr, mondja, hogy csak nem elgondolkozott, és ez valóban az amire gondolok..! Kérem...

A kíváncsiságtól szikrázó zöld szemeimmel néztem fel rá, félig feltartott kezekkel a bilincs miatt.

Egyre forróbb levegőt fújok ki magamból... Hadnagy úr, kérem, jöjjön közelebb..

Levi

Idegtépő másodpercek telnek el, majd... nem bírok megálljt parancsolni, és hiába tudom, hogy ez rossz, és nem helyes... de... muszáj, akarom, és... néha még a Hadnagy is elveszti a fejét. Nem lát minket senki, tehát... a kezem az arcára csúszott, közelebb hajoltam hozzá, és továbbá is azokat a szemeket néztem... ez... Hirtelen csaptam le az ajkaira, közben pedig próbáltam lágy lenni,de… ösztönös volt az egész.

Eren

Minden csendes volt... egy lélek sem erre... még is mintha a szívem az dübörgött volna. Félek, hogy még a Hadnagy is hallotta, hogy dobog. Elég irreális, de kitudja.

Első pár másodpercig még a szemeim nyitva voltak, és néztem az arcát... majd behunytam a szememet. Egyszerre szökött baromi sok vér az arcomra. Éreztem az isteni ajkait az enyémen... egyszerűen kénytelen voltam tevékenykedni... automatikusan ment az egész. 

Levi

Inkább kizártam a gondolatokat, és úgy nyomtam az ágyra Erent. Fölösleges elrontanom az egészet... nem akarom. Most.. ezt... én úgy élvezem... nem akarok semmire sem gondolni... végigsimította a nyaka élén, és az ajkait harapdáltam.

Eren

E-el sem hiszem. Csak képzelődök... tényleg ez történik..?

Vajon most a Hadnagy mit gondolhat rólam..? Biztos valami perverz kölyöknek néz... lehet, hogy ez is csak egy tesz, hogy mit bírok.. de... nem hiszem. Nem vetemedne ilyenekre, ha csak az len e... nem... bizonyára nem.

Próbáltam minimalizálni a gondolkodásomat…nem szabad ezt túlgondolni... nem.

A Hadnagynak olyan finomak az ajkai... finomak, mint ahogy maga az egészének az illata. Olyan férfias... olyan... isteni...

Levi

Követelőzően furakodtam be a szájába. Ha már ezt teszem, tudja, hogy én uralkodom felette. Már kétségeim sincsenek, sőt, semmi másra sem tudok gondolni, csak arra, hogy a meleg ajkait érzem a sajátomon, és ez annyira tetszik nekem... hogy... nem is tudom elmondani mennyire. Lágyan csókolgattam, és.... semmi olyan nem jutott eszembe, amiért ez gond lenne.

Eren

A testemen meleg érzések szaladtak át. Melegek és sejtelmesek. Nem tudom, miért van ez..? A végtagjaim is zsibbadnak egy hangyányit. Huh.

Alig mertem viszonozni a csókot, hiszen... konkrétan azt sem tudtam, hogyan kell. Engem még... én még sosem csókoltam meg senkit... nem tudom, nekem ez... olyan... furcsa. Viszont eddig nagyon tetszik.

Levi

Adta magát a helyzet, hogy érzékeltessem vele, hogy alattam áll, és én uralkodom felette. A derekára nyomtam a kezem, és még inkább lefele nyomtam, mert... nem tudom miért, nem gondolkodtam, csak ösztönösen cselekedtem... csak.. úgy... jött.

Eren

Sosem gondoltam volna, hogy nem leszek az alárendeltje... dehogy ennyire az legyek, ezt sem. Lágyan remegtek a térdeim, a szemeimet sem mertem kinyitni. Féltem, hogy  csak a szürke szokásos tekintetét kapom vissza, semmi érzelemmel és ez csak egy teszt. Nem akarom... nem lehet az ...nem játszhat az érzéseimmel... nem...

Levi

Hirtelen emelkedtem fel, elválva az ajkaitól. Még csak egy kölyök... de... akkor is... ilyet nem tud akárki kiváltani belőlem... csak néztem az arcát, a hajam nagyrészt lefele lógott... de... ez... annyira... nem tudom, de tetszett. Nagyon. És... ez baj.

Eren

Kicsit lihegtem fel, mert nem szoktam hozzá hoz, hogy visszakeljen tartani a levegőmet. De ha akarnék sem tudtam volna levegőt venni.

Nem mertem felnézni rá. Nem akarok találkozni a tekintetével... Biztos lealacsonyító, és... és... szörnyű... lenéző... biztosan mélységesen haragszik rám.

Lassan pár könnyel telt a szemembe, de továbbra is lefelé néztem. Nem akarom, hogy lássa. Ha... ha ez igaz is volt ami az élőbb történt... az… nagyon nagy baj...