Az első vacsora.

Levi

Hanjit Erwin követte... felkapta Erent, és elindultak le a ház tetejéről. Én pedig követtem őket.

- Köszönjük az ötletet, Levi. Nélküled még most  is azon agyalnánk, hogy mit tegyünk. - mosolygott rám Hanji, én meg csak megráztam a fejem.

- Szóra sem érdemes. - mondtam lágyan - Ez a dolgom.

Közben a kezemet próbáltam mozgatni.

- Megsérültél? - nézett hátra rám Erwin.

- Igen... Beszorult a törmelék alá, de majd elmúlik.

Eren

Csak halk hangokat hallottam, elmosódva, érthetetlenül. A maró feketeség furcsa érzéssel töltött el. Mintha a lelkemet mardosnák a karmai. Éreztem, ahogy a tüdőm telt meg a levegővel, majd fújtam ki magamból, és az egész testem mintha üres lett volna. Ezen kívül egyedül a szívverésemet hallottam. Lassan, vízhangzóan. Nyomott a fejem, kába vagyok. Kába vagyok, sehol sem vagyok. Nem tudom, hol vagyok. Nem tudom, mi vagyok.

Levi

Erent Erwin levitte az egyik idesiető orvoshoz, én pedig Hanjival társalogtam éppen. Lent, már az épület aljában az összes katona összegyűlt, én pedig csak elmosódva hallottam a beszélgetéseket. Eren a második emeleten maradt, épp az orvos látta el.

- Remélem, most már végre van elég indok kivégezni azt a nyomorult titánt... - hallottam meg az egyik irányból.

- Annak a "nyomorult titánnak" köszönheted az életed. Nem mintha téged nem végezhetnélek ki itt helyben, amiért úgy gondolom, hogy a Felderítő Egységet akadályozni kívánod. - morrantam arra.

Eren

Csend. Nyugalom. Tiszta illat. Hol vagyok? 

Lassan kinyitottam a szememet, bár inkább hunyorogtam. A fehérség szinte marta ki a szemeimet a helyéről. Alig láttam, csak, hogy minden világos. És valami ember alak van körülöttem, aki csinál valamit a testemmel. Hirtelen felszisszentem. Valami nagyon hideg ért a homlokomhoz. Később rájöttem, ez valamiféle borogatás. De miért...?

Levi

A drága felháborodott katona nem szólt többet, sőt, senki más sem. Hulla csend vette át a helyet, én pedig leültem.

- De... - szólalt fel egy másik katona, ha jól látom, még egy kezdő - Ha mindannyian egyenjogú katonák vagyunk, akkor Jaegert miért nem hagyta velünk jönni?

- Eren Jaeger sérült volt. - mondta helyettem Hanji. - Veletek sem szabadott volna mennie.

- És aki reklamál, azt én is azzá teszem! - mondtam hangosan. - Mindenki menjen a dolgára!

Eren

Elhomályosodott látóképpel csak annyit láttam, hogy a fehér ruhás egyed kifelé indul. Összeszedtem az erőm, és megfogtam a csuklóját, mire rám nézett.

- Jeager ébren vagy?- hajolt oda kicsit közelebb - Fáj valamid? Mit érzel?-kérdezgetett.

Oldalra biccentettem a fejemet.

-         Hol...? - nyögtem ki nehezen.

Levi

Erre végre mindenki vette a lapot, és eligyekezett. Én pedig idegesen csapódtam le az egyik kanapéra, és keresztbe tettem a lábaim.

- Utálom ezt. - mondtam morogva.

- Tudjuk. Nem tehetünk semmit. - mondta Erwin.

Én meg az ablakon bámultam kifelé.

Eren

Mire az orvos minden elmondott, elmagyarázott, a fejem is belesajdult. Majd a kezembe nyomott egy teát, egy gyógyteát, hogy igyam meg, ettől jobb lesz. A forró bögrét fogdostam. Minden olyan üres. Szinte még az sem érdekelt, sőt inkább zavart, hogy az ablakon napfény sugarak szűrődnek át. Mire kitisztult a látásom a doktor már ment volna kifelé.

- M-megteszi, hogy...szól a...a...h-hadnagynak, hogy felkeltem? Csak... gondolom tudni szeretné... - suttogtam el a végét.

A doktor bólintott és kiment.

Levi

Pár perc néma, nyomosztó csend után felnéztem Erwine, aki egy csésze teát kortyolgatott. Hanji pedig épp a padot ütögette az ujjával... épp felszólaltam volna, amikor Eren orvosa jelent meg a kis teremben, és odalépett hozzánk.

- Hadnagy úr, Eren felkelt. Jobb lenne, ha bemenne hozzá. - mondta, majd mikor bólintottam, rögtön irányt váltott, és elhagyta a termet.

Én lemásztam a kanapéról, majd kinyújtottam a lábam.

- Később találkozunk. Addig is, szép napot. - majd elindultam fel.

Erenhez.

Eren

A teát a kezemben szorongattam. Fájdalmas ez a csend, ez a semmi. Ez, hogy senki sincs itt. Senki le se toj.

A fehér szoba, mintha csak méregként hatott volna a lelkemre. Feszült vagyok tőle és ingerült. A teámba kortyoltam.

Levi

Végigtrappoltam a lépcsőn, majd egyre halkuló léptekkel mentem az ajtó felé... Kopogtam kettőt, majd kinyitottam. Kellemeset sóhajtottam, amikor megláttam.

- Szia. - mosolyogtam rá.

Most... Biztos rosszul van. Akkor meg nincs szüksége egy bunkó Levire.   Egy rendes támaszra van szüksége ennek a kölyöknek.

Eren

Teljesen meglepetten ért, nem is tudom miért, mikor kértem, hogy szóljon neki.

-J-jónapot, Hadnagy úr... - mosolyodtam el, kicsit beletúrva a hajamba, hogy normálisabban álljon. Hajajajj, hogy nézek már ki. Gondolom nagyom ramatyul. Ez van. Bár, kétlem, hogy a hadnagyúrnak bárhogy tet-… csendet, Eren.

Levi

Leültem az ágyára, és rámosolyogtam.

- Jobban vagy már?- kérdeztem, miközben a homlokára nyomtam a tenyerem. - Oké,  nincs lázad. Egész jól nézel ki. – mondtam - Délelőtt mg eléggé be volt esve az arcod. - mondtam, majd körbenéztem...

Eren szobájában elég furcsa lenni... Mindent Eren illata vesz fel, és... nagyon kellemes.

Eren

- Elég furcsán… - sóhajtottam - De ez a tea kifejezetten jót tesz. - mosolyodtam el, és kortyoltam még egyet. - Igen... A végén még kiderül, hogy jótékony hatással van rám a titánná válás. - suttogtam majd megráztam q fejem.

- és maga hadnagyúr..?

Levi

- Igazából várom vissza a doktort, hogy bekösse a kezem, de semmi egyéb bajom. - mondtam, majd a falnak támasztottam a hátam. - Ugye tisztában vagy azzal, hogy akár meg is halhattál volna...? - kérdeztem teljesen komolyan.

Tudom, hogy nem tehetett az átváltozásról... de ez veszélyes. Egyetlen egy hiba, és vele együtt halunk meg mi is.

Eren

Felnéztem rá, majd elnéztem.

- Elnézést... - suttogtam, és csak néztem magam elé. Tudom... de nem akarok tudomást venni róla.

Sóhajtottam, és a kezemet tördeltem. A hadnagy úr haragszik rám? Biztos. Megyek, elásom magamat..

- Ne haragudjon... n-nem tudom kontrollálni... és pont ezért fog maga egyszer megölni... - suttogtam.

Levi

Sóhajtottam, és rá néztem.

- Segítettél nekünk... de többször örülnék, ha nem kockáztatnád az életed. Mondjuk nehéz ilyet kérni, hisz a Felderítő Egység tagja vagy. De az egyik legfontosabb tagja. - suttogtam, majd felemeltem a fejem. - Gyógyulgass, rendben? Aztán, ha jobban vagy, majd hívom megint az orvost, és ha rábólint, visszajössz.

Eren

- Rendben... – suttogtam - de mondja hadnagyúr... hogyan tudta bemérni, hogy pontosan hol vagyok...? Még a kisujjamat sem vágta le, nem, hogy esetleg a lábam vagy hasonló... ezt hogy csinálja? - suttogtam.

Levi

- Őszintén? Magam sem tudom. Éreztem, hogy ott kell átvágnom. - mondtam.

Közben megemeltem a lábamat, hogy feltegyem az ágyra. Kezd lüktetni... igen csak szorítja a csizma.

-         Bánod, ha én ettől most megválok? Kezd fájni. - mondtam felnézve rá.

Ez az Eren... tényleg hasonlít rám.

Eren

-         Dehogy. Csak nyugodtan. - mondtam elmosolyodva lágyan.

Rólam pedig már leszedtek minden ilyesmit... csak a normális ruhám van rajtam.

- Egy pillanat. - mondtam majd felkeltem. Majd meginogtam -  aa... - kaptam a fejemhez. Jajj.

Ehhwehh><

 Levi

Levettem az egyik csizmám, és látszott, hogy rendesen bedagadt a bokám, meg sok helyen sebes lett a lábfejem. Ezt meg kell nézetnem az orvossal. Ahogy hallottam Eren hangját, rögtön odakaptam, és reflexből a derekára tettem a kezem, mert azt hittem, hogy leesik.

- Hé, jól vagy? - kérdeztem hirtelen.

Eren

Ahogy hozzám értek a kezei, a hideg is megborzongott rajtam keresztül és a vér az arcomba futott fel.

- I-igen, csak megszédültem - pirulgattam, és a csuklómat fogtam meg. - Cs-csak a mosdóba szeretnék kimenni, de azt hiszem ez annyira nem lesz egyszerű… - suttogtam. Forog a világ.

Levi

A háta aljára tettem a kezem, és lassan hátradöntöttem.

- Még egy kicsit várj. Mindjárt elmúlik. Csak csukd be a szemed, és abbamarad. - suttogtam.

A kezem észrevétlenül a derekán hagytam. Tényleg, látok benne valamiféle nőiességet... Maga az alakja is, habár férfias, de kecses... Csodál... Kopp-kopp, a Régi Levi helyet kér magának! Nem bókolunk! Főleg nem neki! Nem szabad... nem tehetem! De... a gondolataimnak nem szabhatok határt.

Eren

Behunytam a szememet, és egyet sóhajtottam. Rendben, jól leszek. Jól vagyok! Minden oké. De... de nem akarok elmozdulni. Olyan kellemes, ahogy hozzámér... csak... még egy kicsit. Nem sokat. Csak kicsit. Csak még pár másodpercig. Had élvezzem ki, úgysem fordul elő sokszor.

Levi

Mikor már tényleg észrevettem magam, elvettem a kezem a derekáról, és a hónalja alá egy olyan tíz centivel, de oda nyúltam, és igyekeztem segíteni neki.

- Jobb? - kérdeztem kissé fölé hajolva.

Remélem. Ha bármi történik vele, arról én felelek.

Eren

Csak egy szinte hallhatatlant sóhajtottam, azt is mintha csak a lelkem adta volna ki magából. Jobb... Persze.

- Kicsit. - suttogtam bólintva. Majd lassan kikecmeregtem a kezei közül, és a mosdóba igyekeztem.

Levi

Én meg kissé megszeppenve néztem a kölyök után. Lehet megijedt egy picit. Mondjuk megértem. De hát... Na, mindegy. A falnak dőltem és úgy néztem a plafont. Lassan ideje lenne, elmenjek az orvoshoz, de félek, hogy Jaegerel történik valami...

Erem

Bent elvégeztem a dolgomat. Közben elmerengtem azon, hogy vajon ő hogyan reagálna, ha valaha egy férfi vallaná be neki, hogy máshogy érez iránta. Valószínűleg soha többé nem szólna hozzá... bár nem tudom. nem láttam még semmi félre érzelmet, vagy hasonlót kimutatni. Egyszer, kétszer, de tényleg nem többször, láttam még csak mosolyogni is. Sírni, vagy akár zavarban sem láttam még soha,.. Vajon mivel lehet azt előcsalni? Nem tudom. Lehet nincs túl érzelmes oldala. De ez mind rejtélyes. Ez mind olyan rejtély, amit én akarok kideríteni. Nem hagyom másnak.

Megmostam a kezeimet, majd kimentem, azaz vissza a szobába. Hadnagy úr, én leszek az, aki majd mindent felderít. Nem a falakon kívül, hanem itt bent. Itt. És önnel kapcsolatban.

Levi

Unottan néztem magam elé. Furcsállom azt, hogy ennyire... nem is tudom. Mikasa igazából senkit nem hagy a közelébe menni, minden egyes fenyítő mozdulatomnál látom, hogy nekem jönne, és darabokra tépne a puszta fogaival. Nem tudom, hogy ez védelmezést, vagy inkább a szerelme kimutatását jelenti... Eléggé rideg lány. Számomra nem vonzó. Valahogy... még nem jöttem rá, mi vonzó van valakiben. Fiatalabb koromban sem kereste lányok társaságát. Hanji szokott ebből viccet űzni... aztán elmondani másoknak... A kis szarkavaró... Eren visszatért, mire én odakaptam a fejem.

- Na, gyere, feküdj vissza. Hozok neked még egy pohár teát.

Eren

-R-rendben. - bólintottam lágyan, majd kissé bizonytalan léptekkel sétáltam vissza az ágyamhoz. Ez a furcsa érzés, hogy mint mikor nincs semmi súlya a saját testednek, csak úgy érzed, mintha repülnél. Igen, nem vagyok még valami jól. Mintha egy felhőn sétálnék.

Kifújtam a tüdőmből a levegőt, majd beültem az ágyamba, és derékig betakaróztam. Vajon volt már valakije? És vajon lesz...? Miért nem tudok semmi ilyesmiről? Sosem beszél velem a magánéletéről. Bár... a múltkor beszéltünk pár szót, de azt sem igazán róla, csak, hogy megengedi, hogy felmenjek a szobájába, Kedves. És köszönöm is neki. Jól esik. Ez már egy kis lépés a célomig, ha úgy tetszik.

Levi

Lábra álltam, és fel is szisszentem egy picit. Nem lenne ellenemre, ha végre eljutnék az orvoshoz, hogy csináljon már valamit a bokámmal... Mérgesen sóhajtottam, és elindultam kifelé, le az emeletről. Még lépcsőzzek is, ez az! Remek. Remek, remek. Ki gondolta volna, hogy nem épp Mikasa és Armin jönnek velem szemben...? Mikasa a megszokott, hűvös pillantásával méregetett, Armin pedig annyira megrezzenve, mintha félne, hogy megint elküldöm istállót takarítani.

- Jó estét kívánunk - bólintott Armin. – M... meglátogathatjuk Eren-t? - pislogott.

Megforgattam a szemem. Üsse kavics. az Ő társaságuknak biztosan jobban örül, mint az enyémnek.

- Menjenek. - mondtam, majd úgy döntöttem, hogy nem is totyogok le akkor.

Majd később benézek hozzá, ha kaptam egy rendes kötést a bokámra.

Eren

Csak bámultam utána miután kiment. Miért van olyan érzésem, hogy nem jön vissza?

Sóhajtva temettem be az arcom a párnámba, és mintha el akart volna nyelni süppedt be alattam. mit vártam?Ez. Egy. Párna, Eren,

Majd Mikasa hangját hallottam meg, amint üdvözöl. Felemeltem a fejemet. Armin is ott volt. Köszöntem nekik.

- Már megint mit csináltál? - kérdezte Mikasa - Úgy fogtak vissza, hogy ne menjek oda hozzád, mikor átváltoztál. Azt hittem...

- Ne higgy semmit. - suttogtam.

Levi

Mikasáékkal nem kívántam többet beszélni. Nem mondtam semmit, hogy adjanak át üzenetet Erennek. nem szükséges. Fogtam magam, és elindultam... Azaz eltotyogtam az orvosi szoba felé. Bekopogtam, és illedelmesen megvártam, hogy bemehessek. Hallottam a hangot, mire benyitottam.

- Áhh, Hadnagy úr! - fordult felém a Doktor  - Üdvözlöm. Mi a panasz?

Sóhajtva leültem, és a bokámra intettem.

- Beszorult a romok alá. Eléggé fáj. - sziszegtem.

Eren

- Nem tehettem róla. Ránk dőlt az épület azt-

- Oda is csak a hadnagy miatt voltál képes menni! Persze megint ő miatta kerülsz bajba! Neki vigyáznia kellene rád, erre mit csinál? Bajba sodor folyamatosan! Megmondom én neki a magamét!- vágott a szavam közbe.

- Meg ne próbáld, mert életed végéig takaríthatód a lószart. - sóhajtottam.

- Tojok rá! Főleg erre az emberre! Veszélybe sodor!

- Ha nem lett volna ott, már nem is élnek. - sóhajtottam.

Levi

A doki nézegette egy darabig a bokám, majd előszedett pár fáslit, és szorosan bekötötte, miután a helyére rakta a bokám. Mondjuk jobb is volt utána.

- Ha fáj, akkor legyen szíves holnap visszajönni. - mondta mosolyogva, majd segített felállni.

- Köszönöm. - mondtam, majd épp az ajtóban fordultam volna, amikor megszólalt.

- Erennek adja át, hogy Jobbulást kívánok neki. - mondta még utánam a doki.

Bólintottam... Inkább megvárom, még egyedül lesz.

Eren

- Eren, ne beszélj idiótaságokat! Te is tudod, hogy csak hátráltat! - mondogatta szakadatlanul, Armin pedig kussban állt, az ágy mellett, maga elé nézve.

- Menj ki. - sóhajtottam a számat harapva meg belülről.

- Tessék? - pislogott rám nagy kerek szemekkel.

- Mondom, hogy menj ki! Aki így vélekedik róla, az rólam is így vélekedik. Menj. Ki.

Erre felfújta az arcát.

Levi

Az első utam a konyhába vezetett,amit most már lekezelt lábbal, sokkal könnyebben meg tudtam tenni. Lent alig voltak páran, Hanji majszolt épp valamit. Intettem neki, és nekiálltam teát főzni. Közben meg a bolondozó Hanjit figyeltem, aki épp azzal szórakozott, hogy darabokra hasogatja a cipóját, és egy tál levesbe nyomva dobálja őket a szájába. Furcsa egy nő.

- Ne szórakozz az étellel. - néztem rá, mire Ő nyitott szájjal csámcsogva pislogott.

- Én csak eszem!

Eren

Fogta magát, majd felállt.

- Remélem, erre rájössz, hogy nem kellett volna. - mondta majd felállt, és gyors léptekkel kiment, maga mögött halkan becsukta az ajtót.

Armin kissé ijedten talán, pislogott rám. Nem tudta menjen, vagy maradjon.

- Menj csak. Már megszoktam. - sóhajtottam.

Ő erre még jobbulást kívánt, majd kiszaladt.

Végre... egyedül.

Levi

Hanjival itt véget rt a beszélgetés, Ő a zabálást folytatta, én pedig a teával a kezemben indultam fel. Hallottam, ahogy valaki lépked odafent. Remek, kijöttek. Más már nem jár erre... kissé elmosolyodtam. Majd gyorsabban szedtem a lépteim.

- Ackerman, Arlelt, takaródó van. - mondtam utánuk szólva, mert, ahogy elnéztem, nem épp aludni készülődtek - Ackerman, holnap Kristeinnel felnyalhatjátok a pincét.

Mikasa csak dühösön hátra nézett, én meg vigyorogtam magamban.

Eren

Felálltam. Unom az egy helyben levést. Így elkezdtem sétálni ide-oda a szobában. Jól esett. Illetve ki is nyitottam az ablakot, majd odaültem a párkányra. Ha ezt a hadnagy úr látná, biztosan kikapnék. Viszont most jól esik... Csak annyi gond van, hogy nem a földszinten vagyok, hanem emeleten. Így kissé bátor vállalkozás a párkányon ülni, de ez van.

Lehunytam a szememet.

Levi

Miután jól kiörvendeztem magamat, Eren ajtajához léptem, és óvatosan bekopogtam.

- Bejöhetek? - kérdeztem.

Remélem, hogy most nem akar egyedül lenni.

Eren

Lemásztam az ablakból.

- Persze. - mondtam, majd már csak az ablakon néztem ki. Még szerencse, hogy nem látta meg, hogy ott ülök fent.

Majd megfordultam, hogy az ajtó felé nézzek.

Levi

Benyitottam, majd ránéztem.

- Menj vissza az ágyadba, meg fogsz fázni. - mondtam, majd elmentem az ágya melletti szekrényig, és rátettem a csészét.

Majd leültem a megszokott kis helyre, az ágya szélén.

- Hogy-hogy ilyen hamar elmentek? - pislogtam rá.

Nem szokásuk... Bár ez engem nem zavar.

Eren

Picit sóhajtottam.

- Mikasának... rossz napja van. - mondtam, majd felnyúltam, és becsuktam az ablakot. - Vagy mindig ilyen rossz napja van... - suttogtam, és visszamentem az ágyamba és leültem oda, majd a pohárhoz nyúltam - köszönöm… - mosolyodtam el halványan - Ja, Armin pedig vele tartott... nem is baj. Vagy de... a végén még ők is ellenem lesznek - sóhajtottam.

Levi

- Ne aggódj emiatt. Pihenj, és ne rajtuk agyalj. - mondtam - Sajnálatos, de ha a Felderítő Egység tagja akart lenni, számolnia kellett volna ezzel. Akármilyen szar a napja, hete, hónapja, minden nap meg kell tennie mindent, ami tőle telik. Tehát, meg kell békélnie. Elég nekem Kristein állandó ellenszenvét levernem. - sóhajtottam szemet forgatva - Na, most már tényleg feküdj le, és pihenj.

Kezd már... sok lenni ez a kupac tiszteletlen kölyök.

Eren

- Na, ő még egy külön történet. - sóhajtottam, majd behunytam a szemem és a teámat kortyolgattam - Hadnagy úr, a lába, hogy van? – kérdeztem - és, kérem, ne haragudjon rám. Miattam van az egész. Ha nem megyek ki oda, akkor maga sem sérül meg. Felelőtlen vagyok, elnézését kérem, Hadnagy úr. - suttogtam.

Levi

Csak legyintettem egyet.

- Már sokkal jobban, köszönöm. - mosolyodtam el - Eren, ha te nem jössz ki, lehet, hogy én már titánkaja lennék. - mondtam ránézve.

Ne bolondozzon már. Igaz, buta ötlet volt kijönnie, de végül semmi rossz nem sült ki belőle.

Eren

Elnéztem. Nem tudom, ez most igaz-e vagy sem, Illetve tudom, hogy a hadnagy nem hazudik, csak... lehet, azért mondja, hogy jobban érezzem magamat. Nem tudom.

Felsóhajtottam.

- És a keze? Az is beszorult, nem? Bár ne haragudjon, ha buta vagyok, nem emlékszem tisztán.

Levi

Összetúrtam a haját.

- Nem vagy buta! Az is be volt szorulva, csak... nem tudom, nincs vele nagyobb baj. A hét hátra levő részét majd pihenéssel töltöm, és el is felejthetjük az egészet. - mondtam, majd a saját hajamat igazítottam meg.

Jajj, ez a kölyök.

Eren

- Jól teszi. Úgy is mindig hajtja magát, Hadnagy. - bólintottam, megigazítva m magamon a takarót. Olyan hideg van. Olyan hideg. Jó ötlet volt az előbb kinyitni az ablakot, tényleg.

A forró, ugyan már kicsit hűlő, de még forró teámat kortyolgattam. Átmelegít. Olyan finom.

- Hmm... Rég ittam ilyen finom teát. - suttogtam.

Levi

- Örülök, ha nem borzalmas az íze. - mosolyogtam halványan.

Néha kicsit furcsa. Ezzel a kölyökkel... miért viselkedem máshogyan? Mert a régi énem látom benne? Lehetséges. Hisz, tényleg. Mintha... egy olyan tükörbe néznék, ami kicsit visszavisz a múltba. Megráztam a fejem... Fölöslegesen gondolkodom ezen, Megérdemli, hogy nem úgy bánok vele, mint egy koszos zsebkendővel. De attól még Ő is egyenrangú a többi katonához.

- Holnap is ágyban maradsz, Nekem dolgom van, de neked elrendelem, hogy pihenj. Majd az orvos benéz hozzád, hogy minden rendben van-e. - jelentettem ki.

Eren

Bólintottam. Szét fogom unni az agyamat. Csak sóhajtottam.

- Hadnagy úr... Olvasta már?- böktem a fejemmel az éjjeli szekrényemre, egy barna borítású könyvre. Amíg lábadozom, ezt olvasom. Van benne egy karakter, aki nagyon hasonlít rá, jellemileg. Elvileg történelmi... de nekem tetszik. Egyre több könyvet olvasok, hátha találok benne valamit, arról, hogy mi vagyok. Vagy csak egy kis utalást. Vagy bármit. Bár eddig még semmire sem jöttem rá.

Levi

Megráztam a fejem.

- Sajna a jegyzetek mellett, mást nem igen jut időm olvasni. Ritka az olyan figura, mint én… - vakartam meg a tarkómat.

Nem vagyok mindennapi jelenség. Egy ember a föld alól... Nem, nem fogok most ezen gondolkodni. ..

- Eren... kérdezhetek valamit...? - fordítottam fel a fejem.

Eren

Ritka az olyan figura, mint ön?...furcsa. Pont van egy hasonló a könyvben. Ez... Véletlen?

- Csak tessék. - mondtam, és a szemeimet törölgettem meg. Olyan kába vagyok.

Majd ránéztem. Olyan jó érzés, hogy mostanában beszélget velem. Végre valaki, aki... nem is tudom... olyan, mint ő. Mert Arminékkal is beszéltem, de velük valahogy más. Nem tudom miért. A Hadnagy úr... olyan... Különleges.

Levi

- Emlékszel bármire abból... ami akkor történt, amikor megvett egy titán? El tudnád mondani nekem...? - néztem rá.

Milyen érzés lehet... ha megesznek valakit...? Sokat gondolkodtam ezen... Ő az első, akivel találkoztam, és túlélte. Hanji sokszor kutakodott már Erem után, hátha rájön, de... Elég elvetemült, és hülye. Ráijeszt erre a kölyökre.

Eren

- Nem sok mindenre... de amire igen, azt elmondom. - mondtam. Furcsa, hogy még ezt így senki sem kérdezte meg tőlem. Pedig most így belegondolva, én mennyi infót tudok már adni? Bár csak egy két dologra emlékszem. Egy pillanatra behunytam a szememet.

- Addig bizonyára maga is tudja, hogy... mondhatni Arminnal helyet cseréltünk, mert először majdnem ő végezte abban a nyavalyásban, csak... kihúztam... Aztán pedig... arra emlékszem, hogy leharapta a kezemet... szörnyen forró fogai voltak. - mondtam kissé elhalkulva, majd kinyitottam a szememet. - És büdös volt... Nem csak az a szag, ami az oszló halottakból jön, hanem... Nem is tudom... olyan, mint amit még sosem éreztem. - kezdtem.

Levi

Helyeslően bólintottam.

- Arra emlékszel, hogy... tényleg egy gyomorba kerültél bele? Mármint... gyomorsavba. Feltételezzük. - sóhajtottam.

Sosem jutottam el odáig, hogy ilyen helyzetbe kerüljek... de... sok mindenben segíthet, ha ezeket elmondja.

Eren

- Igen... Méghozzá vörös volt az egész, mintha vér lett volna, de az nem csak az volt. Tele volt az egész Halottakkal... szörnyű volt. – suttogtam - Azt hiszem... akkor teljesen kétségbe estem, hogy mi történik, hogy hol vagyok... aztán mindenre rájöttem, arra is, hogy nekem nem szabad, hogy itt legyen a végem... Én nem ezért akarok a felderítő egységhez tartozni, hogy most patkoljak el... - folytattam.

Levi

Bólintottam. Furcsa lehetett... Hisz... még is csak... meg akarta emészteni... az a titán. De... Ami ezután történt, tényleg hihetetlen volt...  Ha nem látom a saját szememmel, el se hiszem...

- Mindegy, köszönöm Eren, hogy válaszoltál. - bólintottam.

Témát kell váltanom...

- Szeretném, ha holnap teljes nyugalmad lenne... Hogy a megbízotton kívül senki ne látogasson meg.

Eren

Bólintottam. Huh... furcsa volt visszaemlékezni. A titánban lenni pedig főleg nagyon rossz érzés volt. Ha nem lettem volna ilyen gyors... talán... most... Nem is lennék itt...

- Rendben... De... Hadnagy úr, tényleg... nem akar adni nekem valami... munkát? Csak mert... Egyedül leszek egész nap... Nem pont arra gondoltam, hogy egy istállóban tevékenykedjek, holott azt is szívesen, csal valami...könnyebbet esetleg.

Levi

- Hmm...- gondolkodtam. - Végül is... tudod mit? legyen az, hogy mire este bejövök megnézni, hogy élsz e, felmutatod, hogy mit csináltál. Valamit csinálnod kell, és ha elég meggyőző, akkor... mondjuk, beviszlek a könyvtárba. Ott aztán annyi könyv van, hogy csak na. És bármelyiket elolvashatod. - néztem rá.

Szeretném, ha megbízna bennem a kölyök.

Eren

- Rendben, és köszönöm! - lelkesedtem mosolyogva. Ooohezaz! Végre bizonyíthatok! 

És… és ...akkor együtt mennénk könyvtárba? O-olyan... olyan... lesz… mint egy... egy... Nem! Eren! Nem! Ne akarj már ilyen... izé... jajj... Mindegy...

Ennyire nem lehetek... ilyen... ő... egy nagy ember... aki férfi... és... és... nem szabad.

Levi

- Szóval... a helyedben már most nekiállnék gondolkodni rajta! - mosolyogtam rá.

Látom a lelkesedést a szemében... Ennyire odavan a könyvekért? Ezt nem is tudtam róla... De majd akkor többet hozok be neki. Nem tudom miért bánok így vele... de... nem tudom. Tényleg nem.

- Szóval... járjon az agyad Jaeger. - mondtam és közben összetúrtam a haját.

Mint egy kisgyerek.

Eren

- Én gondolkodom! - kuncogtam. Jajj de megölelném, esküszöm. És mindent meg fogok tenni, hogy elmehessek vele könyvtárba. Egyébként annyira nem szeretek olvasni, csak érdekesnek találom. Meg... magamról keresek infókat..

És végre mosolyog! Ennek örülök a lehető legjobban. Olyan jól áll neki...

Azt hiszem... a szobámat fogom kitakarítani és kicsit átrendezni... ez jó lesz.

Levi

Tovább mosolyogtam.

- Örülök, hogy ilyen lelkes vagy. - mondtam, majd kissé megnyújtóztam.

Lehet, hogy zavarja, hogy itt vagyok? Végül is, gondolom 100 jobb dolga is volna, mint velem beszélgetni, de hát... Azért még is csak legyen valaki, akivel kommunikál, és nem Mikasának hívják...

- Nem vagy éhes?

Eren

Elmosolyodtam. Jajistenem..

- Hát... igazából de... csak a kaját, amíg a doki hagyott fent, az nagyjából disznóknak való... pedig én mindent képes vagyok megenni... csak... még a konyhába nem mertem lemenni egyedül. - vakargattam meg a fejemet.

Jajistenem>< most biztos finnyásnak fog nézni><

Levi

Sóhajtottam.

- Rendben. Majd hozatok fel másikat, ne maradj itt éhen. - mondtam majd felnéztem.

Másnak ezek után leerőszakolnám a torkán. Nem állunk úgy, hogy jogunk legyen válogatni az ételekből... de neki miért nem...? Levi, katasztrófa vagy.

Eren

- H-Hadnagy úr... n-nem kell, lemegyek én. - mondtam. Most biztosan válogatósnak néz…d-de... miért nem cseszett le?...nem hittem, hogy úgy reagál, hogy még ő fog nekem plusz kaját behozni... bár éhen halok...

Levi

- Eren, ha mondok valamit, akkor, mint vezetődnek, szépen szót fogadsz, rendben? Örülj, amíg szépen mondom. Ha nem akarod, hogy hozzak én, nem bánom, ha ezt eszed meg. - néztem rá szúrósan.

Kölyök, kihozol a sodromból..

Eren

- N-e-nem szóltam! Sajnálom. - mondtam.

Hülye vagy Eren! Teljesen jó szívű a hadnagy, erre te... te ilyet mondasz! Idióta!

Felsóhajtottam. Jaj istenem... buta vagyok.

Levi

- Jajj, nyugalom.. Nem úgy gondoltam, csak... sajnálom, nem akartam ilyen hangsúlyban beszélni. - sóhajtottam. - Kissé fáradt vagyok.

Most meg elnézést kérek...? Levi...? Én...? Mhh...? Eren, te mit adsz nekem, hogy így viselkedem...?

Eren

Igyekeztem nem meglepetten nézni... nem szokott ő ilyet... Főleg nem megmásítani így, vagy hasonlóan a szavát.

- N-ne kérjen elnézést, igaza van. - mondtam megrázva a fejemet.

J-jesszusom. Esküszöm... olyan… azta.

Én, én... olyan jól érzem magamat a közelébe... valahogy... felnézek rá.

Levi

Csak sóhajtottam.

- Mindegy. - ráztam meg a fejem - Most kérsz enni, vagy sem?

Mert akkor hozok neki... Nem tudom, mióta vagyok én kiszolgáló, de legyen, nem halok bele. De ezután teljes bedobással várom a munkát Jaegertól!

Eren

- Kérek... és nagyon szépen megköszönöm, ha elmegy érte nekem. - mondtam, és egy nagyon halvány mosolyt engedtem el. Nehogy már itt üljek komoran. Már csak attól is mosolyognom kell, hogy látom. Hogy tudom, hogy nemsokára látni fogom. Valóban úgy érzem, hogy... valami más köztünk, nem az a mester-tanonc viszony... legalább is részemről nem. Normál esetben tojnék arra, amiket mond, és csak nyögve nyelve csinálnám meg azokat, amire utasít. Viszont, én most lelkesedem, és... rajongok a Hadnagyért. Nem értem mi van velem...

Levi

- Nem fáradtság. Végül is, amik ma történtek, jobb, ha pihensz... nem sokat voltál a titánformádban, de tudjuk hogy nem tesz jót az emberformának. - sóhajtottam - Hozok gyümölcsöt is, szerintem szükséged van valami édesre is, olyan az arcod, mintha lisztet kentél volna rá. - bólintottam elmosolyodva - Na, türelem, kölyök, két pillanat.

És elindultam letotyogni a bokámmal... kicsit fáj… de hát jó ez így.

Eren

Eléggé sajnálom, hogy a bekötött lábával kell mennie le, de... én mondtam, hogy szívesen lemegyek.

Felsóhajtottam, majd megnyújtóztam, és bólintottam neki, mielőtt kiment. Kortyoltam a teát. Mintha... éreznék valamit ebben, amit egyébként nem szokta. Valami finom... mellém ízt... olyan... Szeretet...

Levi

Letotyogtam a vacsorájáért. Ha már felviszem neki, szerintem illő dolog, hogy akkor már én is ott fogok vacsorázni... Akkor nem kell kétszer szenvednem. Tehát két tálcával indultam volna vissza, de hát sehogy nem ment... próbáltam mindenhogy, míg végül valaki észrevette, hogy szenvedek, és felajánlotta, hogy segít. Sasha. Hmm...

- Köszönöm a segítséged. - mondtam és mind a két tálcát a kezébe nyomtam. - Vigyázz, az egyik lépcső göcsörtös.

Szegény meg se tudott szólalni. Ő ajánlotta fel..

Eren

Engem... valahogy az sem zavart, hogy... mikor fejberúgott még egy fogam is kitört, és, hogy baromira fájt, és kicsit túljátszotta a szerepét. Nem igazán érdekelt már akkor sem igazából. Neki valahogy... még azt is képes lennék megköszönni, ha megölne... illetve akkor már nem, hanem mielőtt megölne...

- anemtudom, neki... minden mozdulata köszönetre méltó. Egy csodálatos ember vigyáz rám, és szinte gondoskodik rólam. A szabadidejében is csak velem van... olyan... kedves.

Levi

Sasha nagy nehezen felkínlódott mellettem a lépcsőn... Majd felértünk, de hát Eren szobájáig még el kellett menni, és megálltunk előtte... Voltam olyan jószívű, és kinyitottam az ajtót, hogy bevihesse. És Ő pedig letette, majd elsápadva tisztelgett egyet.

- Holnaptól kezdj el edzeni, gyenge az állóképességed. - mondtam még utána, majd becsuktam az ajtót.

Eren

Nagyot néztem. Miért két tálca és miért Sasha cipeli? Majd a hadnagy beszólására és a lány arcára elkuncogtam magamat.

Hajh... nekem is kellene kicsit javítanom magamon már.

Nem értem... szerinte ennyire éhes vagyok, hogy dupla adagot eszek...?

Levi

Erenre elmosolyodtam, majd az ölébe toltam az egyik tálcát.

- Úgy gondoltam, hogy akkor már én is itt vacsorázom, ha nem baj. - kuncogtam.

Nem tudom... szeretek a kölyökkel beszélgetni. Olyan... Kicsit... Nem is tudom...

- Na... Mesélj, járjon a  szád. - kuncogtam.

Eren

Hálásan néztem a hadnagyra.

- Köszönöm.. - utaltam, hogy hozott kaját - csak nyugodtan egyen. - mosolyogtam, majd gyorsan elkezdtem agyalni, hogy miről is beszéljek. Hm...

- Uhm... - kezdtem el enni közben, majd mikor letuszkoltam a falatot megszólaltam. - Utoljára ilyet még otthon ettem… - mosolyodtam el lágyan. Otthoni ízek… nyamanyam. bár, az sem ma volt már.

Levi

Elmosolyodtam.

- Örülök, ha ízlik. Szerintem látszik rajtam, hogy nem vagyok nagy konyha mester. Az inkább Hanjira vall, bár neki erre nincs ideje. - mondtam, és ettem az én részem, csak szépen, tisztán, egyetlen szemet se lehullajtva, vagy elcsöppentve.

- Hmm... Te Trostnál éltél a kolosszális titán megjelenéséig, ugye? - néztem rá.

Eren

Csak ettem és ettem. Ez nagyon ízlik... mintha csak anyám főzte volna... egy az egyben olyan.

- Igen... ott. - mondtam, majd a mellkasomra néztem. Az a bizonyos kulcs még mindig a nyakamban lóg... Azóta is. Az a bizonyos napok egyike óta. És még mindig, képtelen voltam visszajutni, oda.

Levi

- Oh... bocsánat, eléggé hülye dolog volt rákérdezni. - nyöszörögtem ki.

Az arcára néztem, és a homlokára tettem a kezemet.

- nem vagy lázas...? Olyan betegnek tűnsz... - suttogtam.

olyan... olyan... nem is tudom milyen.

Eren

- Jajj, ugyan semmi. - mondtam - Nem maga az első, aki megkérdezi, ez teljesen normális... - mosolyodtam el lágyan.

- N-nem tudom... nem érzem magamat olyan rosszul. - mondtam és a homlokomhoz tettem a kezemet.

És mivel többi ételem elfogyott, így arrébb toltam csak a tálcát az ölemben.

Levi

- Nem meleg. Akkor... Mindegy. De mindenképp szóljál, ha baj van. - mondtam és pillogtam tovább.

Biztos nincs ennek baja...?  Csak.. nem tudom. Én... aggódom érte?

- Na mindegy. - vettem el a kezem.

Furcsa most itt lenni.

Eren

Megnyújtóztam. Jajj de elmennék sétálni, de a Hadnagy leharapná a fejemet, így inkább nem teszem. Ő az én parancsnokom. És csak az enyém, mert csak én vagyok így külön a teher bízva! Csak én! Hahaha! Bénák vagytok gyerekek, hogy ti nem vagytok Erenek! Meg rímfaragó mesterek!

Levi

Fogtam a tálcákat, és egymásra pakoltam, majd kiroppantottam a könyököm, ami jókat is recsegett utána. Erenre pillantottam... És furcsán méregetni kezdtem.

- Hány kiló vagy? - döntöttem oldalra a fejem.

Magasságra körülbelül 170... Csak azért vagyok rá kíváncsi, mert alkatilag egy tökéletes katona lehetne... Persze, most is az, csak ép.. nevezzük titkos fegyvernek..?

Eren

Kicsit ijedten, majd zavarban levően pislogtam. Miért érdekli? Ilyen kövérnek tűnök...?

- H-hát olyan...66...környékén...azt hiszem. - mondtam, és a tarkómat vakartam meg zavaromban.

Hát... nemtudom... elég... öh... furcsa kérdés ez?

Levi

Magamban igyekeztem számításokat végezni.

- Hmm... Rendben van. - bólintottam - Neked is el kell kezdened keményebben edzeni. Az emberformádnak is edzettnek kell lennie. - bólintottam.

Nem mondom, hogy nem izmos, de azért nem árt, ha edzeni kezd.