Az első vacsora.

Levi

Hanjit Erwin követte... felkapta Erent, és elindultak le a ház tetejéről. Én pedig követtem őket.

- Köszönjük az ötletet, Levi. Nélküled még most  is azon agyalnánk, hogy mit tegyünk. - mosolygott rám Hanji, én meg csak megráztam a fejem.

- Szóra sem érdemes. - mondtam lágyan - Ez a dolgom.

Közben a kezemet próbáltam mozgatni.

- Megsérültél? - nézett hátra rám Erwin.

- Igen... Beszorult a törmelék alá, de majd elmúlik.

Eren

Csak halk hangokat hallottam, elmosódva, érthetetlenül. A maró feketeség furcsa érzéssel töltött el. Mintha a lelkemet mardosnák a karmai. Éreztem, ahogy a tüdőm telt meg a levegővel, majd fújtam ki magamból, és az egész testem mintha üres lett volna. Ezen kívül egyedül a szívverésemet hallottam. Lassan, vízhangzóan. Nyomott a fejem, kába vagyok. Kába vagyok, sehol sem vagyok. Nem tudom, hol vagyok. Nem tudom, mi vagyok.

Levi

Erent Erwin levitte az egyik idesiető orvoshoz, én pedig Hanjival társalogtam éppen. Lent, már az épület aljában az összes katona összegyűlt, én pedig csak elmosódva hallottam a beszélgetéseket. Eren a második emeleten maradt, épp az orvos látta el.

- Remélem, most már végre van elég indok kivégezni azt a nyomorult titánt... - hallottam meg az egyik irányból.

- Annak a "nyomorult titánnak" köszönheted az életed. Nem mintha téged nem végezhetnélek ki itt helyben, amiért úgy gondolom, hogy a Felderítő Egységet akadályozni kívánod. - morrantam arra.

Eren

Csend. Nyugalom. Tiszta illat. Hol vagyok? 

Lassan kinyitottam a szememet, bár inkább hunyorogtam. A fehérség szinte marta ki a szemeimet a helyéről. Alig láttam, csak, hogy minden világos. És valami ember alak van körülöttem, aki csinál valamit a testemmel. Hirtelen felszisszentem. Valami nagyon hideg ért a homlokomhoz. Később rájöttem, ez valamiféle borogatás. De miért...?

Levi

A drága felháborodott katona nem szólt többet, sőt, senki más sem. Hulla csend vette át a helyet, én pedig leültem.

- De... - szólalt fel egy másik katona, ha jól látom, még egy kezdő - Ha mindannyian egyenjogú katonák vagyunk, akkor Jaegert miért nem hagyta velünk jönni?

- Eren Jaeger sérült volt. - mondta helyettem Hanji. - Veletek sem szabadott volna mennie.

- És aki reklamál, azt én is azzá teszem! - mondtam hangosan. - Mindenki menjen a dolgára!

Eren

Elhomályosodott látóképpel csak annyit láttam, hogy a fehér ruhás egyed kifelé indul. Összeszedtem az erőm, és megfogtam a csuklóját, mire rám nézett.

- Jeager ébren vagy?- hajolt oda kicsit közelebb - Fáj valamid? Mit érzel?-kérdezgetett.

Oldalra biccentettem a fejemet.

-         Hol...? - nyögtem ki nehezen.

Levi

Erre végre mindenki vette a lapot, és eligyekezett. Én pedig idegesen csapódtam le az egyik kanapéra, és keresztbe tettem a lábaim.

- Utálom ezt. - mondtam morogva.

- Tudjuk. Nem tehetünk semmit. - mondta Erwin.

Én meg az ablakon bámultam kifelé.

Eren

Mire az orvos minden elmondott, elmagyarázott, a fejem is belesajdult. Majd a kezembe nyomott egy teát, egy gyógyteát, hogy igyam meg, ettől jobb lesz. A forró bögrét fogdostam. Minden olyan üres. Szinte még az sem érdekelt, sőt inkább zavart, hogy az ablakon napfény sugarak szűrődnek át. Mire kitisztult a látásom a doktor már ment volna kifelé.

- M-megteszi, hogy...szól a...a...h-hadnagynak, hogy felkeltem? Csak... gondolom tudni szeretné... - suttogtam el a végét.

A doktor bólintott és kiment.

Levi

Pár perc néma, nyomosztó csend után felnéztem Erwine, aki egy csésze teát kortyolgatott. Hanji pedig épp a padot ütögette az ujjával... épp felszólaltam volna, amikor Eren orvosa jelent meg a kis teremben, és odalépett hozzánk.

- Hadnagy úr, Eren felkelt. Jobb lenne, ha bemenne hozzá. - mondta, majd mikor bólintottam, rögtön irányt váltott, és elhagyta a termet.

Én lemásztam a kanapéról, majd kinyújtottam a lábam.

- Később találkozunk. Addig is, szép napot. - majd elindultam fel.

Erenhez.

Eren

A teát a kezemben szorongattam. Fájdalmas ez a csend, ez a semmi. Ez, hogy senki sincs itt. Senki le se toj.

A fehér szoba, mintha csak méregként hatott volna a lelkemre. Feszült vagyok tőle és ingerült. A teámba kortyoltam.

Levi

Végigtrappoltam a lépcsőn, majd egyre halkuló léptekkel mentem az ajtó felé... Kopogtam kettőt, majd kinyitottam. Kellemeset sóhajtottam, amikor megláttam.

- Szia. - mosolyogtam rá.

Most... Biztos rosszul van. Akkor meg nincs szüksége egy bunkó Levire.   Egy rendes támaszra van szüksége ennek a kölyöknek.

Eren

Teljesen meglepetten ért, nem is tudom miért, mikor kértem, hogy szóljon neki.

-J-jónapot, Hadnagy úr... - mosolyodtam el, kicsit beletúrva a hajamba, hogy normálisabban álljon. Hajajajj, hogy nézek már ki. Gondolom nagyom ramatyul. Ez van. Bár, kétlem, hogy a hadnagyúrnak bárhogy tet-… csendet, Eren.

Levi

Leültem az ágyára, és rámosolyogtam.

- Jobban vagy már?- kérdeztem, miközben a homlokára nyomtam a tenyerem. - Oké,  nincs lázad. Egész jól nézel ki. – mondtam - Délelőtt mg eléggé be volt esve az arcod. - mondtam, majd körbenéztem...

Eren szobájában elég furcsa lenni... Mindent Eren illata vesz fel, és... nagyon kellemes.

Eren

- Elég furcsán… - sóhajtottam - De ez a tea kifejezetten jót tesz. - mosolyodtam el, és kortyoltam még egyet. - Igen... A végén még kiderül, hogy jótékony hatással van rám a titánná válás. - suttogtam majd megráztam q fejem.

- és maga hadnagyúr..?

Levi

- Igazából várom vissza a doktort, hogy bekösse a kezem, de semmi egyéb bajom. - mondtam, majd a falnak támasztottam a hátam. - Ugye tisztában vagy azzal, hogy akár meg is halhattál volna...? - kérdeztem teljesen komolyan.

Tudom, hogy nem tehetett az átváltozásról... de ez veszélyes. Egyetlen egy hiba, és vele együtt halunk meg mi is.

Eren

Felnéztem rá, majd elnéztem.

- Elnézést... - suttogtam, és csak néztem magam elé. Tudom... de nem akarok tudomást venni róla.

Sóhajtottam, és a kezemet tördeltem. A hadnagy úr haragszik rám? Biztos. Megyek, elásom magamat..

- Ne haragudjon... n-nem tudom kontrollálni... és pont ezért fog maga egyszer megölni... - suttogtam.

Levi

Sóhajtottam, és rá néztem.

- Segítettél nekünk... de többször örülnék, ha nem kockáztatnád az életed. Mondjuk nehéz ilyet kérni, hisz a Felderítő Egység tagja vagy. De az egyik legfontosabb tagja. - suttogtam, majd felemeltem a fejem. - Gyógyulgass, rendben? Aztán, ha jobban vagy, majd hívom megint az orvost, és ha rábólint, visszajössz.

Eren

- Rendben... – suttogtam - de mondja hadnagyúr... hogyan tudta bemérni, hogy pontosan hol vagyok...? Még a kisujjamat sem vágta le, nem, hogy esetleg a lábam vagy hasonló... ezt hogy csinálja? - suttogtam.

Levi

- Őszintén? Magam sem tudom. Éreztem, hogy ott kell átvágnom. - mondtam.

Közben megemeltem a lábamat, hogy feltegyem az ágyra. Kezd lüktetni... igen csak szorítja a csizma.

-         Bánod, ha én ettől most megválok? Kezd fájni. - mondtam felnézve rá.

Ez az Eren... tényleg hasonlít rám.

Eren

-         Dehogy. Csak nyugodtan. - mondtam elmosolyodva lágyan.

Rólam pedig már leszedtek minden ilyesmit... csak a normális ruhám van rajtam.

- Egy pillanat. - mondtam majd felkeltem. Majd meginogtam -  aa... - kaptam a fejemhez. Jajj.

Ehhwehh><

 Levi

Levettem az egyik csizmám, és látszott, hogy rendesen bedagadt a bokám, meg sok helyen sebes lett a lábfejem. Ezt meg kell nézetnem az orvossal. Ahogy hallottam Eren hangját, rögtön odakaptam, és reflexből a derekára tettem a kezem, mert azt hittem, hogy leesik.

- Hé, jól vagy? - kérdeztem hirtelen.

Eren

Ahogy hozzám értek a kezei, a hideg is megborzongott rajtam keresztül és a vér az arcomba futott fel.

- I-igen, csak megszédültem - pirulgattam, és a csuklómat fogtam meg. - Cs-csak a mosdóba szeretnék kimenni, de azt hiszem ez annyira nem lesz egyszerű… - suttogtam. Forog a világ.

Levi

A háta aljára tettem a kezem, és lassan hátradöntöttem.

- Még egy kicsit várj. Mindjárt elmúlik. Csak csukd be a szemed, és abbamarad. - suttogtam.

A kezem észrevétlenül a derekán hagytam. Tényleg, látok benne valamiféle nőiességet... Maga az alakja is, habár férfias, de kecses... Csodál... Kopp-kopp, a Régi Levi helyet kér magának! Nem bókolunk! Főleg nem neki! Nem szabad... nem tehetem! De... a gondolataimnak nem szabhatok határt.

Eren

Behunytam a szememet, és egyet sóhajtottam. Rendben, jól leszek. Jól vagyok! Minden oké. De... de nem akarok elmozdulni. Olyan kellemes, ahogy hozzámér... csak... még egy kicsit. Nem sokat. Csak kicsit. Csak még pár másodpercig. Had élvezzem ki, úgysem fordul elő sokszor.

Levi

Mikor már tényleg észrevettem magam, elvettem a kezem a derekáról, és a hónalja alá egy olyan tíz centivel, de oda nyúltam, és igyekeztem segíteni neki.

- Jobb? - kérdeztem kissé fölé hajolva.

Remélem. Ha bármi történik vele, arról én felelek.

Eren

Csak egy szinte hallhatatlant sóhajtottam, azt is mintha csak a lelkem adta volna ki magából. Jobb... Persze.

- Kicsit. - suttogtam bólintva. Majd lassan kikecmeregtem a kezei közül, és a mosdóba igyekeztem.

Levi

Én meg kissé megszeppenve néztem a kölyök után. Lehet megijedt egy picit. Mondjuk megértem. De hát... Na, mindegy. A falnak dőltem és úgy néztem a plafont. Lassan ideje lenne, elmenjek az orvoshoz, de félek, hogy Jaegerel történik valami...

Erem

Bent elvégeztem a dolgomat. Közben elmerengtem azon, hogy vajon ő hogyan reagálna, ha valaha egy férfi vallaná be neki, hogy máshogy érez iránta. Valószínűleg soha többé nem szólna hozzá... bár nem tudom. nem láttam még semmi félre érzelmet, vagy hasonlót kimutatni. Egyszer, kétszer, de tényleg nem többször, láttam még csak mosolyogni is. Sírni, vagy akár zavarban sem láttam még soha,.. Vajon mivel lehet azt előcsalni? Nem tudom. Lehet nincs túl érzelmes oldala. De ez mind rejtélyes. Ez mind olyan rejtély, amit én akarok kideríteni. Nem hagyom másnak.

Megmostam a kezeimet, majd kimentem, azaz vissza a szobába. Hadnagy úr, én leszek az, aki majd mindent felderít. Nem a falakon kívül, hanem itt bent. Itt. És önnel kapcsolatban.

Levi

Unottan néztem magam elé. Furcsállom azt, hogy ennyire... nem is tudom. Mikasa igazából senkit nem hagy a közelébe menni, minden egyes fenyítő mozdulatomnál látom, hogy nekem jönne, és darabokra tépne a puszta fogaival. Nem tudom, hogy ez védelmezést, vagy inkább a szerelme kimutatását jelenti... Eléggé rideg lány. Számomra nem vonzó. Valahogy... még nem jöttem rá, mi vonzó van valakiben. Fiatalabb koromban sem kereste lányok társaságát. Hanji szokott ebből viccet űzni... aztán elmondani másoknak... A kis szarkavaró... Eren visszatért, mire én odakaptam a fejem.

- Na, gyere, feküdj vissza. Hozok neked még egy pohár teát.

Eren

-R-rendben. - bólintottam lágyan, majd kissé bizonytalan léptekkel sétáltam vissza az ágyamhoz. Ez a furcsa érzés, hogy mint mikor nincs semmi súlya a saját testednek, csak úgy érzed, mintha repülnél. Igen, nem vagyok még valami jól. Mintha egy felhőn sétálnék.

Kifújtam a tüdőmből a levegőt, majd beültem az ágyamba, és derékig betakaróztam. Vajon volt már valakije? És vajon lesz...? Miért nem tudok semmi ilyesmiről? Sosem beszél velem a magánéletéről. Bár... a múltkor beszéltünk pár szót, de azt sem igazán róla, csak, hogy megengedi, hogy felmenjek a szobájába, Kedves. És köszönöm is neki. Jól esik. Ez már egy kis lépés a célomig, ha úgy tetszik.

Levi

Lábra álltam, és fel is szisszentem egy picit. Nem lenne ellenemre, ha végre eljutnék az orvoshoz, hogy csináljon már valamit a bokámmal... Mérgesen sóhajtottam, és elindultam kifelé, le az emeletről. Még lépcsőzzek is, ez az! Remek. Remek, remek. Ki gondolta volna, hogy nem épp Mikasa és Armin jönnek velem szemben...? Mikasa a megszokott, hűvös pillantásával méregetett, Armin pedig annyira megrezzenve, mintha félne, hogy megint elküldöm istállót takarítani.

- Jó estét kívánunk - bólintott Armin. – M... meglátogathatjuk Eren-t? - pislogott.

Megforgattam a szemem. Üsse kavics. az Ő társaságuknak biztosan jobban örül, mint az enyémnek.

- Menjenek. - mondtam, majd úgy döntöttem, hogy nem is totyogok le akkor.

Majd később benézek hozzá, ha kaptam egy rendes kötést a bokámra.

Eren

Csak bámultam utána miután kiment. Miért van olyan érzésem, hogy nem jön vissza?

Sóhajtva temettem be az arcom a párnámba, és mintha el akart volna nyelni süppedt be alattam. mit vártam?Ez. Egy. Párna, Eren,

Majd Mikasa hangját hallottam meg, amint üdvözöl. Felemeltem a fejemet. Armin is ott volt. Köszöntem nekik.

- Már megint mit csináltál? - kérdezte Mikasa - Úgy fogtak vissza, hogy ne menjek oda hozzád, mikor átváltoztál. Azt hittem...

- Ne higgy semmit. - suttogtam.

Levi

Mikasáékkal nem kívántam többet beszélni. Nem mondtam semmit, hogy adjanak át üzenetet Erennek. nem szükséges. Fogtam magam, és elindultam... Azaz eltotyogtam az orvosi szoba felé. Bekopogtam, és illedelmesen megvártam, hogy bemehessek. Hallottam a hangot, mire benyitottam.

- Áhh, Hadnagy úr! - fordult felém a Doktor  - Üdvözlöm. Mi a panasz?

Sóhajtva leültem, és a bokámra intettem.

- Beszorult a romok alá. Eléggé fáj. - sziszegtem.

Eren

- Nem tehettem róla. Ránk dőlt az épület azt-

- Oda is csak a hadnagy miatt voltál képes menni! Persze megint ő miatta kerülsz bajba! Neki vigyáznia kellene rád, erre mit csinál? Bajba sodor folyamatosan! Megmondom én neki a magamét!- vágott a szavam közbe.

- Meg ne próbáld, mert életed végéig takaríthatód a lószart. - sóhajtottam.

- Tojok rá! Főleg erre az emberre! Veszélybe sodor!

- Ha nem lett volna ott, már nem is élnek. - sóhajtottam.

Levi

A doki nézegette egy darabig a bokám, majd előszedett pár fáslit, és szorosan bekötötte, miután a helyére rakta a bokám. Mondjuk jobb is volt utána.

- Ha fáj, akkor legyen szíves holnap visszajönni. - mondta mosolyogva, majd segített felállni.

- Köszönöm. - mondtam, majd épp az ajtóban fordultam volna, amikor megszólalt.

- Erennek adja át, hogy Jobbulást kívánok neki. - mondta még utánam a doki.

Bólintottam... Inkább megvárom, még egyedül lesz.

Eren

- Eren, ne beszélj idiótaságokat! Te is tudod, hogy csak hátráltat! - mondogatta szakadatlanul, Armin pedig kussban állt, az ágy mellett, maga elé nézve.

- Menj ki. - sóhajtottam a számat harapva meg belülről.

- Tessék? - pislogott rám nagy kerek szemekkel.

- Mondom, hogy menj ki! Aki így vélekedik róla, az rólam is így vélekedik. Menj. Ki.

Erre felfújta az arcát.

Levi

Az első utam a konyhába vezetett,amit most már lekezelt lábbal, sokkal könnyebben meg tudtam tenni. Lent alig voltak páran, Hanji majszolt épp valamit. Intettem neki, és nekiálltam teát főzni. Közben meg a bolondozó Hanjit figyeltem, aki épp azzal szórakozott, hogy darabokra hasogatja a cipóját, és egy tál levesbe nyomva dobálja őket a szájába. Furcsa egy nő.

- Ne szórakozz az étellel. - néztem rá, mire Ő nyitott szájjal csámcsogva pislogott.

- Én csak eszem!

Eren

Fogta magát, majd felállt.

- Remélem, erre rájössz, hogy nem kellett volna. - mondta majd felállt, és gyors léptekkel kiment, maga mögött halkan becsukta az ajtót.

Armin kissé ijedten talán, pislogott rám. Nem tudta menjen, vagy maradjon.

- Menj csak. Már megszoktam. - sóhajtottam.

Ő erre még jobbulást kívánt, majd kiszaladt.

Végre... egyedül.

Levi

Hanjival itt véget rt a beszélgetés, Ő a zabálást folytatta, én pedig a teával a kezemben indultam fel. Hallottam, ahogy valaki lépked odafent. Remek, kijöttek. Más már nem jár erre... kissé elmosolyodtam. Majd gyorsabban szedtem a lépteim.

- Ackerman, Arlelt, takaródó van. - mondtam utánuk szólva, mert, ahogy elnéztem, nem épp aludni készülődtek - Ackerman, holnap Kristeinnel felnyalhatjátok a pincét.

Mikasa csak dühösön hátra nézett, én meg vigyorogtam magamban.

Eren

Felálltam. Unom az egy helyben levést. Így elkezdtem sétálni ide-oda a szobában. Jól esett. Illetve ki is nyitottam az ablakot, majd odaültem a párkányra. Ha ezt a hadnagy úr látná, biztosan kikapnék. Viszont most jól esik... Csak annyi gond van, hogy nem a földszinten vagyok, hanem emeleten. Így kissé bátor vállalkozás a párkányon ülni, de ez van.

Lehunytam a szememet.

Levi

Miután jól kiörvendeztem magamat, Eren ajtajához léptem, és óvatosan bekopogtam.

- Bejöhetek? - kérdeztem.

Remélem, hogy most nem akar egyedül lenni.

Eren

Lemásztam az ablakból.

- Persze. - mondtam, majd már csak az ablakon néztem ki. Még szerencse, hogy nem látta meg, hogy ott ülök fent.

Majd megfordultam, hogy az ajtó felé nézzek.

Levi

Benyitottam, majd ránéztem.

- Menj vissza az ágyadba, meg fogsz fázni. - mondtam, majd elmentem az ágya melletti szekrényig, és rátettem a csészét.

Majd leültem a megszokott kis helyre, az ágya szélén.

- Hogy-hogy ilyen hamar elmentek? - pislogtam rá.

Nem szokásuk... Bár ez engem nem zavar.

Eren

Picit sóhajtottam.

- Mikasának... rossz napja van. - mondtam, majd felnyúltam, és becsuktam az ablakot. - Vagy mindig ilyen rossz napja van... - suttogtam, és visszamentem az ágyamba és leültem oda, majd a pohárhoz nyúltam - köszönöm… - mosolyodtam el halványan - Ja, Armin pedig vele tartott... nem is baj. Vagy de... a végén még ők is ellenem lesznek - sóhajtottam.

Levi

- Ne aggódj emiatt. Pihenj, és ne rajtuk agyalj. - mondtam - Sajnálatos, de ha a Felderítő Egység tagja akart lenni, számolnia kellett volna ezzel. Akármilyen szar a napja, hete, hónapja, minden nap meg kell tennie mindent, ami tőle telik. Tehát, meg kell békélnie. Elég nekem Kristein állandó ellenszenvét levernem. - sóhajtottam szemet forgatva - Na, most már tényleg feküdj le, és pihenj.

Kezd már... sok lenni ez a kupac tiszteletlen kölyök.

Eren

- Na, ő még egy külön történet. - sóhajtottam, majd behunytam a szemem és a teámat kortyolgattam - Hadnagy úr, a lába, hogy van? – kérdeztem - és, kérem, ne haragudjon rám. Miattam van az egész. Ha nem megyek ki oda, akkor maga sem sérül meg. Felelőtlen vagyok, elnézését kérem, Hadnagy úr. - suttogtam.

Levi

Csak legyintettem egyet.

- Már sokkal jobban, köszönöm. - mosolyodtam el - Eren, ha te nem jössz ki, lehet, hogy én már titánkaja lennék. - mondtam ránézve.

Ne bolondozzon már. Igaz, buta ötlet volt kijönnie, de végül semmi rossz nem sült ki belőle.

Eren

Elnéztem. Nem tudom, ez most igaz-e vagy sem, Illetve tudom, hogy a hadnagy nem hazudik, csak... lehet, azért mondja, hogy jobban érezzem magamat. Nem tudom.

Felsóhajtottam.

- És a keze? Az is beszorult, nem? Bár ne haragudjon, ha buta vagyok, nem emlékszem tisztán.

Levi

Összetúrtam a haját.

- Nem vagy buta! Az is be volt szorulva, csak... nem tudom, nincs vele nagyobb baj. A hét hátra levő részét majd pihenéssel töltöm, és el is felejthetjük az egészet. - mondtam, majd a saját hajamat igazítottam meg.

Jajj, ez a kölyök.

Eren

- Jól teszi. Úgy is mindig hajtja magát, Hadnagy. - bólintottam, megigazítva m magamon a takarót. Olyan hideg van. Olyan hideg. Jó ötlet volt az előbb kinyitni az ablakot, tényleg.

A forró, ugyan már kicsit hűlő, de még forró teámat kortyolgattam. Átmelegít. Olyan finom.

- Hmm... Rég ittam ilyen finom teát. - suttogtam.

Levi

- Örülök, ha nem borzalmas az íze. - mosolyogtam halványan.

Néha kicsit furcsa. Ezzel a kölyökkel... miért viselkedem máshogyan? Mert a régi énem látom benne? Lehetséges. Hisz, tényleg. Mintha... egy olyan tükörbe néznék, ami kicsit visszavisz a múltba. Megráztam a fejem... Fölöslegesen gondolkodom ezen, Megérdemli, hogy nem úgy bánok vele, mint egy koszos zsebkendővel. De attól még Ő is egyenrangú a többi katonához.

- Holnap is ágyban maradsz, Nekem dolgom van, de neked elrendelem, hogy pihenj. Majd az orvos benéz hozzád, hogy minden rendben van-e. - jelentettem ki.

Eren

Bólintottam. Szét fogom unni az agyamat. Csak sóhajtottam.

- Hadnagy úr... Olvasta már?- böktem a fejemmel az éjjeli szekrényemre, egy barna borítású könyvre. Amíg lábadozom, ezt olvasom. Van benne egy karakter, aki nagyon hasonlít rá, jellemileg. Elvileg történelmi... de nekem tetszik. Egyre több könyvet olvasok, hátha találok benne valamit, arról, hogy mi vagyok. Vagy csak egy kis utalást. Vagy bármit. Bár eddig még semmire sem jöttem rá.

Levi

Megráztam a fejem.

- Sajna a jegyzetek mellett, mást nem igen jut időm olvasni. Ritka az olyan figura, mint én… - vakartam meg a tarkómat.

Nem vagyok mindennapi jelenség. Egy ember a föld alól... Nem, nem fogok most ezen gondolkodni. ..

- Eren... kérdezhetek valamit...? - fordítottam fel a fejem.

Eren

Ritka az olyan figura, mint ön?...furcsa. Pont van egy hasonló a könyvben. Ez... Véletlen?

- Csak tessék. - mondtam, és a szemeimet törölgettem meg. Olyan kába vagyok.

Majd ránéztem. Olyan jó érzés, hogy mostanában beszélget velem. Végre valaki, aki... nem is tudom... olyan, mint ő. Mert Arminékkal is beszéltem, de velük valahogy más. Nem tudom miért. A Hadnagy úr... olyan... Különleges.

Levi

- Emlékszel bármire abból... ami akkor történt, amikor megvett egy titán? El tudnád mondani nekem...? - néztem rá.

Milyen érzés lehet... ha megesznek valakit...? Sokat gondolkodtam ezen... Ő az első, akivel találkoztam, és túlélte. Hanji sokszor kutakodott már Erem után, hátha rájön, de... Elég elvetemült, és hülye. Ráijeszt erre a kölyökre.

Eren

- Nem sok mindenre... de amire igen, azt elmondom. - mondtam. Furcsa, hogy még ezt így senki sem kérdezte meg tőlem. Pedig most így belegondolva, én mennyi infót tudok már adni? Bár csak egy két dologra emlékszem. Egy pillanatra behunytam a szememet.

- Addig bizonyára maga is tudja, hogy... mondhatni Arminnal helyet cseréltünk, mert először majdnem ő végezte abban a nyavalyásban, csak... kihúztam... Aztán pedig... arra emlékszem, hogy leharapta a kezemet... szörnyen forró fogai voltak. - mondtam kissé elhalkulva, majd kinyitottam a szememet. - És büdös volt... Nem csak az a szag, ami az oszló halottakból jön, hanem... Nem is tudom... olyan, mint amit még sosem éreztem. - kezdtem.

Levi

Helyeslően bólintottam.

- Arra emlékszel, hogy... tényleg egy gyomorba kerültél bele? Mármint... gyomorsavba. Feltételezzük. - sóhajtottam.

Sosem jutottam el odáig, hogy ilyen helyzetbe kerüljek... de... sok mindenben segíthet, ha ezeket elmondja.

Eren

- Igen... Méghozzá vörös volt az egész, mintha vér lett volna, de az nem csak az volt. Tele volt az egész Halottakkal... szörnyű volt. – suttogtam - Azt hiszem... akkor teljesen kétségbe estem, hogy mi történik, hogy hol vagyok... aztán mindenre rájöttem, arra is, hogy nekem nem szabad, hogy itt legyen a végem... Én nem ezért akarok a felderítő egységhez tartozni, hogy most patkoljak el... - folytattam.

Levi

Bólintottam. Furcsa lehetett... Hisz... még is csak... meg akarta emészteni... az a titán. De... Ami ezután történt, tényleg hihetetlen volt...  Ha nem látom a saját szememmel, el se hiszem...

- Mindegy, köszönöm Eren, hogy válaszoltál. - bólintottam.

Témát kell váltanom...

- Szeretném, ha holnap teljes nyugalmad lenne... Hogy a megbízotton kívül senki ne látogasson meg.

Eren

Bólintottam. Huh... furcsa volt visszaemlékezni. A titánban lenni pedig főleg nagyon rossz érzés volt. Ha nem lettem volna ilyen gyors... talán... most... Nem is lennék itt...

- Rendben... De... Hadnagy úr, tényleg... nem akar adni nekem valami... munkát? Csak mert... Egyedül leszek egész nap... Nem pont arra gondoltam, hogy egy istállóban tevékenykedjek, holott azt is szívesen, csal valami...könnyebbet esetleg.

Levi

- Hmm...- gondolkodtam. - Végül is... tudod mit? legyen az, hogy mire este bejövök megnézni, hogy élsz e, felmutatod, hogy mit csináltál. Valamit csinálnod kell, és ha elég meggyőző, akkor... mondjuk, beviszlek a könyvtárba. Ott aztán annyi könyv van, hogy csak na. És bármelyiket elolvashatod. - néztem rá.

Szeretném, ha megbízna bennem a kölyök.

Eren

- Rendben, és köszönöm! - lelkesedtem mosolyogva. Ooohezaz! Végre bizonyíthatok! 

És… és ...akkor együtt mennénk könyvtárba? O-olyan... olyan... lesz… mint egy... egy... Nem! Eren! Nem! Ne akarj már ilyen... izé... jajj... Mindegy...

Ennyire nem lehetek... ilyen... ő... egy nagy ember... aki férfi... és... és... nem szabad.

Levi

- Szóval... a helyedben már most nekiállnék gondolkodni rajta! - mosolyogtam rá.

Látom a lelkesedést a szemében... Ennyire odavan a könyvekért? Ezt nem is tudtam róla... De majd akkor többet hozok be neki. Nem tudom miért bánok így vele... de... nem tudom. Tényleg nem.

- Szóval... járjon az agyad Jaeger. - mondtam és közben összetúrtam a haját.

Mint egy kisgyerek.

Eren

- Én gondolkodom! - kuncogtam. Jajj de megölelném, esküszöm. És mindent meg fogok tenni, hogy elmehessek vele könyvtárba. Egyébként annyira nem szeretek olvasni, csak érdekesnek találom. Meg... magamról keresek infókat..

És végre mosolyog! Ennek örülök a lehető legjobban. Olyan jól áll neki...

Azt hiszem... a szobámat fogom kitakarítani és kicsit átrendezni... ez jó lesz.

Levi

Tovább mosolyogtam.

- Örülök, hogy ilyen lelkes vagy. - mondtam, majd kissé megnyújtóztam.

Lehet, hogy zavarja, hogy itt vagyok? Végül is, gondolom 100 jobb dolga is volna, mint velem beszélgetni, de hát... Azért még is csak legyen valaki, akivel kommunikál, és nem Mikasának hívják...

- Nem vagy éhes?

Eren

Elmosolyodtam. Jajistenem..

- Hát... igazából de... csak a kaját, amíg a doki hagyott fent, az nagyjából disznóknak való... pedig én mindent képes vagyok megenni... csak... még a konyhába nem mertem lemenni egyedül. - vakargattam meg a fejemet.

Jajistenem>< most biztos finnyásnak fog nézni><

Levi

Sóhajtottam.

- Rendben. Majd hozatok fel másikat, ne maradj itt éhen. - mondtam majd felnéztem.

Másnak ezek után leerőszakolnám a torkán. Nem állunk úgy, hogy jogunk legyen válogatni az ételekből... de neki miért nem...? Levi, katasztrófa vagy.

Eren

- H-Hadnagy úr... n-nem kell, lemegyek én. - mondtam. Most biztosan válogatósnak néz…d-de... miért nem cseszett le?...nem hittem, hogy úgy reagál, hogy még ő fog nekem plusz kaját behozni... bár éhen halok...

Levi

- Eren, ha mondok valamit, akkor, mint vezetődnek, szépen szót fogadsz, rendben? Örülj, amíg szépen mondom. Ha nem akarod, hogy hozzak én, nem bánom, ha ezt eszed meg. - néztem rá szúrósan.

Kölyök, kihozol a sodromból..

Eren

- N-e-nem szóltam! Sajnálom. - mondtam.

Hülye vagy Eren! Teljesen jó szívű a hadnagy, erre te... te ilyet mondasz! Idióta!

Felsóhajtottam. Jaj istenem... buta vagyok.

Levi

- Jajj, nyugalom.. Nem úgy gondoltam, csak... sajnálom, nem akartam ilyen hangsúlyban beszélni. - sóhajtottam. - Kissé fáradt vagyok.

Most meg elnézést kérek...? Levi...? Én...? Mhh...? Eren, te mit adsz nekem, hogy így viselkedem...?

Eren

Igyekeztem nem meglepetten nézni... nem szokott ő ilyet... Főleg nem megmásítani így, vagy hasonlóan a szavát.

- N-ne kérjen elnézést, igaza van. - mondtam megrázva a fejemet.

J-jesszusom. Esküszöm... olyan… azta.

Én, én... olyan jól érzem magamat a közelébe... valahogy... felnézek rá.

Levi

Csak sóhajtottam.

- Mindegy. - ráztam meg a fejem - Most kérsz enni, vagy sem?

Mert akkor hozok neki... Nem tudom, mióta vagyok én kiszolgáló, de legyen, nem halok bele. De ezután teljes bedobással várom a munkát Jaegertól!

Eren

- Kérek... és nagyon szépen megköszönöm, ha elmegy érte nekem. - mondtam, és egy nagyon halvány mosolyt engedtem el. Nehogy már itt üljek komoran. Már csak attól is mosolyognom kell, hogy látom. Hogy tudom, hogy nemsokára látni fogom. Valóban úgy érzem, hogy... valami más köztünk, nem az a mester-tanonc viszony... legalább is részemről nem. Normál esetben tojnék arra, amiket mond, és csak nyögve nyelve csinálnám meg azokat, amire utasít. Viszont, én most lelkesedem, és... rajongok a Hadnagyért. Nem értem mi van velem...

Levi

- Nem fáradtság. Végül is, amik ma történtek, jobb, ha pihensz... nem sokat voltál a titánformádban, de tudjuk hogy nem tesz jót az emberformának. - sóhajtottam - Hozok gyümölcsöt is, szerintem szükséged van valami édesre is, olyan az arcod, mintha lisztet kentél volna rá. - bólintottam elmosolyodva - Na, türelem, kölyök, két pillanat.

És elindultam letotyogni a bokámmal... kicsit fáj… de hát jó ez így.

Eren

Eléggé sajnálom, hogy a bekötött lábával kell mennie le, de... én mondtam, hogy szívesen lemegyek.

Felsóhajtottam, majd megnyújtóztam, és bólintottam neki, mielőtt kiment. Kortyoltam a teát. Mintha... éreznék valamit ebben, amit egyébként nem szokta. Valami finom... mellém ízt... olyan... Szeretet...

Levi

Letotyogtam a vacsorájáért. Ha már felviszem neki, szerintem illő dolog, hogy akkor már én is ott fogok vacsorázni... Akkor nem kell kétszer szenvednem. Tehát két tálcával indultam volna vissza, de hát sehogy nem ment... próbáltam mindenhogy, míg végül valaki észrevette, hogy szenvedek, és felajánlotta, hogy segít. Sasha. Hmm...

- Köszönöm a segítséged. - mondtam és mind a két tálcát a kezébe nyomtam. - Vigyázz, az egyik lépcső göcsörtös.

Szegény meg se tudott szólalni. Ő ajánlotta fel..

Eren

Engem... valahogy az sem zavart, hogy... mikor fejberúgott még egy fogam is kitört, és, hogy baromira fájt, és kicsit túljátszotta a szerepét. Nem igazán érdekelt már akkor sem igazából. Neki valahogy... még azt is képes lennék megköszönni, ha megölne... illetve akkor már nem, hanem mielőtt megölne...

- anemtudom, neki... minden mozdulata köszönetre méltó. Egy csodálatos ember vigyáz rám, és szinte gondoskodik rólam. A szabadidejében is csak velem van... olyan... kedves.

Levi

Sasha nagy nehezen felkínlódott mellettem a lépcsőn... Majd felértünk, de hát Eren szobájáig még el kellett menni, és megálltunk előtte... Voltam olyan jószívű, és kinyitottam az ajtót, hogy bevihesse. És Ő pedig letette, majd elsápadva tisztelgett egyet.

- Holnaptól kezdj el edzeni, gyenge az állóképességed. - mondtam még utána, majd becsuktam az ajtót.

Eren

Nagyot néztem. Miért két tálca és miért Sasha cipeli? Majd a hadnagy beszólására és a lány arcára elkuncogtam magamat.

Hajh... nekem is kellene kicsit javítanom magamon már.

Nem értem... szerinte ennyire éhes vagyok, hogy dupla adagot eszek...?

Levi

Erenre elmosolyodtam, majd az ölébe toltam az egyik tálcát.

- Úgy gondoltam, hogy akkor már én is itt vacsorázom, ha nem baj. - kuncogtam.

Nem tudom... szeretek a kölyökkel beszélgetni. Olyan... Kicsit... Nem is tudom...

- Na... Mesélj, járjon a  szád. - kuncogtam.

Eren

Hálásan néztem a hadnagyra.

- Köszönöm.. - utaltam, hogy hozott kaját - csak nyugodtan egyen. - mosolyogtam, majd gyorsan elkezdtem agyalni, hogy miről is beszéljek. Hm...

- Uhm... - kezdtem el enni közben, majd mikor letuszkoltam a falatot megszólaltam. - Utoljára ilyet még otthon ettem… - mosolyodtam el lágyan. Otthoni ízek… nyamanyam. bár, az sem ma volt már.

Levi

Elmosolyodtam.

- Örülök, ha ízlik. Szerintem látszik rajtam, hogy nem vagyok nagy konyha mester. Az inkább Hanjira vall, bár neki erre nincs ideje. - mondtam, és ettem az én részem, csak szépen, tisztán, egyetlen szemet se lehullajtva, vagy elcsöppentve.

- Hmm... Te Trostnál éltél a kolosszális titán megjelenéséig, ugye? - néztem rá.

Eren

Csak ettem és ettem. Ez nagyon ízlik... mintha csak anyám főzte volna... egy az egyben olyan.

- Igen... ott. - mondtam, majd a mellkasomra néztem. Az a bizonyos kulcs még mindig a nyakamban lóg... Azóta is. Az a bizonyos napok egyike óta. És még mindig, képtelen voltam visszajutni, oda.

Levi

- Oh... bocsánat, eléggé hülye dolog volt rákérdezni. - nyöszörögtem ki.

Az arcára néztem, és a homlokára tettem a kezemet.

- nem vagy lázas...? Olyan betegnek tűnsz... - suttogtam.

olyan... olyan... nem is tudom milyen.

Eren

- Jajj, ugyan semmi. - mondtam - Nem maga az első, aki megkérdezi, ez teljesen normális... - mosolyodtam el lágyan.

- N-nem tudom... nem érzem magamat olyan rosszul. - mondtam és a homlokomhoz tettem a kezemet.

És mivel többi ételem elfogyott, így arrébb toltam csak a tálcát az ölemben.

Levi

- Nem meleg. Akkor... Mindegy. De mindenképp szóljál, ha baj van. - mondtam és pillogtam tovább.

Biztos nincs ennek baja...?  Csak.. nem tudom. Én... aggódom érte?

- Na mindegy. - vettem el a kezem.

Furcsa most itt lenni.

Eren

Megnyújtóztam. Jajj de elmennék sétálni, de a Hadnagy leharapná a fejemet, így inkább nem teszem. Ő az én parancsnokom. És csak az enyém, mert csak én vagyok így külön a teher bízva! Csak én! Hahaha! Bénák vagytok gyerekek, hogy ti nem vagytok Erenek! Meg rímfaragó mesterek!

Levi

Fogtam a tálcákat, és egymásra pakoltam, majd kiroppantottam a könyököm, ami jókat is recsegett utána. Erenre pillantottam... És furcsán méregetni kezdtem.

- Hány kiló vagy? - döntöttem oldalra a fejem.

Magasságra körülbelül 170... Csak azért vagyok rá kíváncsi, mert alkatilag egy tökéletes katona lehetne... Persze, most is az, csak ép.. nevezzük titkos fegyvernek..?

Eren

Kicsit ijedten, majd zavarban levően pislogtam. Miért érdekli? Ilyen kövérnek tűnök...?

- H-hát olyan...66...környékén...azt hiszem. - mondtam, és a tarkómat vakartam meg zavaromban.

Hát... nemtudom... elég... öh... furcsa kérdés ez?

Levi

Magamban igyekeztem számításokat végezni.

- Hmm... Rendben van. - bólintottam - Neked is el kell kezdened keményebben edzeni. Az emberformádnak is edzettnek kell lennie. - bólintottam.

Nem mondom, hogy nem izmos, de azért nem árt, ha edzeni kezd.

A fal, a ház és a titán

Levi
- Igen? - kérdeztem kissé érdeklődve.
Szegény kölyök tuti éhes volt már... még jó, hogy hamarabb lett vége a takarításnak.... Éhen halt volna itt nekem... Közben ásítottam egyet. Eléggé elfáradtam... Kinyújtottam a kezem, ami nagyot roppant, majd visszahajlítottam. Közben meg Eren arcát fürkésztem, hogy vajon mit szeretne mondani.

Eren

Mit mondjak, mit mondjak? Elvesztem a fejemet. Mi bajom? Nem értem. Érzem, hogy mintha valami kályha fűtene belülről, és mintha az arcom is lángokban állna. Ilyen mikor lázas vagyok… de nem, ez nem lehet az, nem vagyok rosszul.
- H..Hanji nem adta magának a gyógyteámat? Csak azért gondolom, mert azt mondta elküldeti valakivel - jött a frappáns ötlet, amit kialakítottam. H-hadnagy úr... én nem szerethetem magát... ez lehetetlen... nem... nem szabad! Ezt... nem lehet...
Miért mindig velem történik ilyen?

Levi

- Nem... de elkérhetem neked, ha szeretnéd. - ajánlottam fel, majd rámosolyogtam.
Erre pedig felmordult a gyomrom, mire elnevettem magam. Igen, Jaegernek hoztam enni, de magamnak nem. Hiba! Főleg, hogy kilyukad a gyomrom... ásítottam egyet. Ráér még.
- Pontosan... mit szoktál álmodni? - kérdeztem suttogva.
Csak... hátha... tudok segíteni, vagy valami... szeretnék. Rossz belegondolni, milyen lehet a lelki világa szegénynek. Mindenki ki akarja nyírni... jó.. nem mindenki. Én nem akarom megölni. Egyáltalán.

Eren

- Megköszönöm… - mosolyodtam el halványan - Pontosan... azt... hogy rám támad Annie... én pedig megpróbálom legyőzni... mindig ő áll nyerésre... és valamiért a falu emberei nem félnek tőle, csak tőlem, és őt támogatják. És... mikor fölénybe kerülök, és kiharapnám a titánformája nyakából Anniet, mindig felébredek... - suttogtam bámulva magam elé.

Levi

Nagyot nyeltem...
- Ne haragudj, nem kellett volna rákérdeznem. - suttogtam.
Közben én is néztem magam elé, majd felegyenesedtem, és ránéztem.
- Fáradtnak tűnsz... tiszta pirosak a szemeid... - mondtam kicsit elhűlve.
Közben meg megint ásítottam.  Nem vagyok túl kipihent, pedig még csak ebédidő van...
Felsóhajtottam.

Eren

-  Majd pihenek, ha maga is. - mondtam határozottan - Tudtommal végeztek a munkával... Hadnagy úr tegye meg kérem, hogy maga is ledől pihenni. - néztem rá kiskutya szemekkel. - Egyébként semmi gond... - mondtam, és ott vakargattam a jobb karomat. Olyan furcsán zúg a fejem... jajh.

Levi

Elmosolyodtam. Ez a kölyök... menthetetlen. Odanyúltam, és jól összetúrtam a barna hajrengeteget, majd felnevettem. Ritkán nevetek, mások szerint. Pedig nem így van, nevetnék én, de keveset van min... Hisz, az emberiség széthullik, és valljuk be, nincs családom, senkim sincs. Nekem csak ez a kölyök van, akire vigyáznom kell. És nem is bánom. Néha, sokat segít az a buta fiatal feje, hogy ne érezzem magamat egyedül. Látom benne önmagam. Azt a tüzet a szemében, hogy ő maga az olaj a tűzre. 
- Na látod, most más dolgom van. Épp tönkre kell tennem ezt az ártatlan külsőd. - nevettem, és kicsit előrébb dőlve túrtam a haját szét.

Eren

Hagytam neki. Jó volt hallani, ahogy nevet. Nem sokszor hallom nevetni... csak mikor valami baromi nagy butaságot mondok, vagy teszek, amit ő viccesnek tart. Elmosolyodtam.
- Hadnagy úr, maga olyan kis lázadó. - ráztam meg a fejem kuncogva - Csak azért sem pihen le. - mosolyogtam.
Olyan aranyos... nem tehetek róla... én sem tudom elfogadni, hogy ezt gondolom.

Levi

- A véremben van, kölyök. - nevettem fel, majd eldőltem az ágyon… azaz, a falnak támasztottam a hátamat, és úgy mosolyogtam Erenre. - Látod, én is kiengedek néha. - mosolyogtam. - Remélhetőleg, ez téged se zavar. - igazítottam meg az ingem ujját.
Nem tudom, de jól esett nevetni egy kicsit. Jajj, hát ez... Erennek nagyon jó a társasága. Mert tényleg, megértő, és... és annyira kölyök még. Lehunytam a szememet, egy kicsikét...
- Te, Eren, mit gondolsz... lesz még valaha olyan nap, ami anélkül telik el, hogy valaki ne kössön bele  abba, hogy nem öllek meg? Miért akarja ezt mindenki? Mert nem ismernek téged. Jó gyerek vagy te. Ok nélkül meg nem foglak. Sőt, félek, hogy már okkal sem fog menni... - kezdtem el járatni a szám, majd mire észbe kaptam, már ki is mondtam mindent.
A fejem a kezemre csaptam...
- Nem hallottál semmit, jó? - néztem rá.
Annyira nem nagydolog… legalább megbízik bennem...

Eren

Meglepődtem. Teljesen bevallom, meglepődtem. A rideg hadnagy-úr ettől fél? Hogy nem fog tudni megölni, ha kelleni fog? Az a Hadnagy-úr, aki háromszor annyi titánt öl meg, amíg te egyel szenvedsz? Ugyan arról a hadnagyról van szó... ?
- R… rendben. – bólintottam - D… de bármennyire is nem hallottam, annyit muszáj hozzá tennem, hogy csak tegye meg nyugodtan. Ha már az emberiségnek csak ártok, és nem használok... én is ezt szeretném. Csak akkor ezt lehet, nem fogom tudni elmondani. - motyogtam el a végét.

Levi

Mi is ez az őszinteség, Levi? Akár ki is használhatja... de, úgysem fogja. Hisz, jó szívű gyerek ez. Felnéztem, majd fogtam magam, és eldőltem mellette az ágyon.
- Na, most te olyannak lehetsz szem-, és fültanúja, ahogy a nagy Levi az érzéseiről fog beszélni. - mondtam mosolyogva - Tudod, nekem is vannak ám érzéseim, ha hiszed, ha nem. De még mennyi... Legfőképp gyűlölet. És harag... és ölni akarás. De... ott van még az, hogy voltaképp a fiam lehetnél... És, én örülök, hogy nekem kell felügyelnem téged. Mert... - kuncogtam fel. - Voltaképp egy 17 éves srác az egyetlen biztos pont az életemben...

Eren
Elmosolyodtam. Megölelném, de nem merem, mert félek, hogy pofán vág.
Így csak eldőltem mellette az ágyon, és igyekeztem nem feltűnően bámulni.
- Biztos pont? Én…? Még magamat sem tudom túlságosa irányítani, azt sem tudom miért van micsoda..

Levi

Erre elmosolyodtam.
- Na, pont ez az. De nem nagyon zavar a dolog. - sóhajtottam. - Igazából, talán az zavar, hogy... tudod, mindenki azt hiszi, hogy én vagyok az, aki csak öl, s hajt, és végül majd ott leszek azok közt, akik újra kivonulnak a falon kívülre új világokat nyitni... De én nem akarok megfelelni ezeknek... Én... én élni akarok. De már öreg vagyok ehhez. Tanulj a hibámból, Eren. Nekem csak ennyi van. Neked legyen több. Legyen családod. Legyenek barátaid. Legyen meg a jó környezeted... Ne akarj te is csak egy élettelen harcos lenni. - suttogtam.

Eren

Erre szigorúan felnéztem rá és fölé könyököltem.
- Na most. Egy, maga semmiképp sem öreg. Kettő, ne mondjon ilyet, ha maga nem is tart annak, én próbálok barátként is viszonyulni magához, ami nem igazán megy. A családdal pedig hagyjon engem... senkim sincs, már nekem sem. Mikasa is... még fél tesóm sem... –sóhajtottam - Elnézést, hogy így beszéltem, de butaságokat ne mondjon. - feküdtem el.

 Levi

Kicsit felnevettem.
- Jajj te, kölyök. - mosolyogtam. - Most még így gondolod... de hidd el, fontos dolog, hogy legyen kik közt élned... - kuncogtam - Fontos. Egy olyan kör, akikhez szívesen mész. Jelen pillanatban, voltaképp nekem sincs. Nekem csak a harc van... épp ezért örülök, hogy vigyázhatok rád. - mosolyogtam.
Örülök, hogy van valami, amiért még küzdenem kell.
- Na... de figyelj... - ásítottam. - Semmi, de semmi kép ne hidd azt, hogy különb vagyok nálad. Hasonlítasz rám.

Eren

- Hogy legyen nekem bárkim, mikor az emberek 97%a a halálomat kívánja? - suttogtam.
Nem kellenek nekem emberek... Minek... 
-  Ne mondjon ilyet! - ültem fel hirtelen. - maga a legkiválóbb harcos! Egyedül maga volt képes engem a gondjai mellé bevállalni, és had ne soroljam mennyi mindent tett már, amiért csak felnézhetek magára! Igen is különb nálam. Hiszen egy szörnytől még egy hülye is jobb. És maga közel sem hülye! - suttogtam immár a végén a csizmám piszkálgatva.

Levi

- Honnan jött ez a 97%, te? - mosolyodtam el, majd  lehunytam a szemem. - Eren... nem vagy szörny. Te is emberből vagy. Ha elesel, ugyan úgy vérezni fog a térded, s van lelked. Azoknak, akik próbálnak minket elpusztítani, nincsen. - mondtam tök nyugodtan - Te nem vagy szörny. Te az utolsó lehetőségünk vagy. Gondolj bele... Eddig, semmire se mentünk. Nem jutottunk el sehova. És nélküled nem is fogunk tudni eljutni. Mert mi csak emberek vagyunk. Tehetetlen kis senkik. Az utolsó reményüket akarják megölni a tudatlanok. - mondtam, majd a hajam - tűrtem el.
Nem hiszem, hogy nem érti. Bár, mindenki meg akarja ölni. Olyan, mintha saját magunkat akarnánk a halálba hajtani. Nélküle vesztünk. Olyan, mintha a piacon tudatosan vennénk meg az ehetetlen ételt. Vagy a legjobb termést akarnánk ingyen osztogatni. Mert az utolsó lehetőset akarják elkötni.

Eren

- Az eszemmel ezt én is tudom... csak... nem olyan könnyű. - suttogtam, elhúzva a számat. Nem tehetek róla, nem megy. Fáj a lelkem, fáj mindenem, azért, mert engem folyton azért bántanak, amiről nem tehetek. Amiről nem tehetek, de abból is csak nekik próbálok segíteni. Ha nem akarnám, miért adtam volna be a derekam h betorlaszolom a kővel a falon a lyukat? Teljesen bizonytalan volt, hogy sikerül-e. Minimum fele arányban az volt, hogy meg fognak ölni mert nem tudom magam kontrollálni. Még is belementem. Ezek után, bántanak..

Levi

Sóhajtva hallgattam, ahogy beszélt... Majd még utána is így maradtam. Elmerengtem, hogy milyen is lehet ez. Rám mindenki úgy néz, ahogy illik... Mert valamiért azt hiszik, hogy mert nem halok meg, azért én fogom őket megmenteni... Pedig nem. Eren fogja... Engem istenítenek, pedig őt kellene. Észre sem vettem, hogy elmélázás közben elaludtam. Eren mellett... Sajnos túlfáradt voltam ahhoz, hogy kontrolláljam ezt az egészet… úgyhogy...

Eren

Csak pislogtam, mikor nem válaszolt és meg sem mozdult percek után sem. Kicsit ijedten néztem rá. Be van hunyva a szeme. Óvatosan a mellkasához hajoltam, illetve a fejéhez. Igen én mindig a legrosszabbra gondolok így megnéztem, hogy ver-e a szíve illetve lélegzik. Hát igen... csak alszik.
Majd azt vettem észre, hogy a tenyerén támaszkodtam meg, persze csak óvatosan, így olyan volt mintha fogtam volna a kezét. Kicsit elvörösödtem, majd elhúztam onnan. Eldőltem újonnan mellette. A fejemet felé hajtottam, és a kisimult, nyugodt arcát néztem. Ritkán látom ilyennek.

*2 órával később*

Levi

Pislákolni kezdtem. De jót aludtam, istenem... Igazából, fel se tűnt, hogy valami más... csak rá.. pár másodpercre. Mh... nem emlékszem, hogy felmentem volna a szobámba... Akkor... Akkor... Erre hirtelen kipattantak a szemeim, és megfordultam.
- Jaeger? - kérdeztem pislogva.
Én.. én elaludtam? Eren szobájában? Eren mellett? Ez… nem komoly, ugye? De, pedig igen is... Ez Jaeger jellegzetes illata, és a szobája sem hasonlít máséra... Ez bizony a valóság...

Eren:
Nagyjából fél óráig bámulhattam, és elmélkedtem minden félén, mikor bealudtam. El, a hadnagy úr mellett. Ez... Mintha egy álom lenne. Vele alszom egy ágyban. Vele. A példaképemmel, aki gondoskodik rólam, aki vigyáz rám, és akinek szinte a kezében van az életem. Olyan békésen aludtam, hogy még azt sem vettem észre, mikor alvás közben a kezem az övére csúszott...


Levi

A keze az enyémet volt... biztos véletlen, ahogy elnéztem sose aludt nyugodtan. Kihúztam onnan a kezem, majd felültem, és megdörzsöltem a szemem... Hagyom Jaegert pihenni, nem szeretném, hogy fáradt legyen... Megigazítottam a hajam, meg a ruháimat. Még jó, hogy nem nyitott be senki... A végén tényleg elvesztem a felügyeleti jogokat. Felálltam, majd nyújtózkodtam, és  kipillantottam az ablakon. Az idő még mindig szép... kinyitottam az ablakot, mert eléggé állott volt a levegő... és elmosolyodtam, majd lementem a kertbe. Nyár eleje van, és vannak olyan gyümölcsök, amik már megértek... Viszek fel Erennek.

Eren

Talán sosem aludtam még ilyen nyugodtan, mint akkor, mellette. Semmit sem álmodtam, ami rossz lett volna, sőt, azt álmodtam, hogy megölel. Nem volt rossz álom... semmi. De viszont egyszerre kihűlt a testem, mikor... talán elment onnan. De hova ment? Hova mehetett? És miért?
Nem tehetek róla, hogy elaludt mellettem, ha az a baj. Nem... talán nem ment el... talán..

Levi

Komótosan, lusta, lomha léptekkel haladtam a kert fái felé... Olyan nyugodt vagyok most. Semmi zaj, hisz nemsokára már esteledik, bár nyár elején már később jön a sötétedés. Miközben a kőlépcsőkön kopogott a csizmám talpa, elmerengtem: Erenen. Tényleg, nem tőrödnek vele. És ez baj. Mert Ő az esélyünk, senki más... Akár 10, vagy 15 Ackermannal se menne... Erenre kell számítanunk. Ráadásul, mindenki szörnyként néz rá. Pedig az emberek is csak szörnyek. Talán... épp ezért vannak itt a titánok? Hogy elpusztítsák az embereket? Ki tudja. Addig, amíg csak lehet, életben maradok. Küzdök magamért, az emberiségért... és Jaegert is. Mondjon bárki bármit, egy rendes kölyök... elértem a kertet, és egy gyors mozdulattal körbefordultam.. Néhány fán már érett a gyümölcs, néhányon még érik... mindenesetre, egy korán érő meggyfán akadt meg a tekintetem. Alacsonyan van, nem kell ugrálnom, hogy elérjem... így elkezdtem szedni a gyümölcsöt, egy a párkányon talált agyagtányérba.

Eren

Felriadtam, és körbe néztem.
- Ha... hadnagy úr..! - néztem jobbra, ballra. Sehol sincs. Lassan felültem. Biztos itt hagyott. Engem mindig mindenki elhagy... de nem hibáztatom. Én csak egy taknyos kis kölyök vagyok. Hozzá és a hozzá hasonlókhoz képest. De főleg hozzá. Sóhajtottam, és csak bámultam magam elé. Nincs itt... egyedül vagyok... megint...

 Levi

Persze, mivel a meggy az egyetlen gyümölcs, amit magam is szívesen fogyasztok, szedtem bőséggel. Közben a nap még mindig  szikrázóan sütött, de érezhető volt már az a kései délutáni levegő... Túl hamar megy el a mai nap is. Legalább kipihenem magamat. Az egy jó pont... meggypárokat szedtem, sőt, volt, hogy rendes csomót is letéptem. Most szeretnék meggyet enni. Sőt, valami rendes étel sem ártana... Na, majd ha felmegyek. Hamar, alig pár perc alatt megtelt a mintás kis agyag tányérocska, én pedig menetirányt váltottam, és a konyhára igyekeztem.

Eren

Biztos... csak... sietnie kellett... Valahova. Vagy... ugye csak nem látták meg velem aludni? Ugye nem? Ugye... ugye nem? Annak... Akkor... az... Nagyon nagy baj lenne! Lehet..."kirúgjak"...de... minimum elvesznek a kezei alól...! Azt... azt nem akarom! Hiszen én szeretem a hadnagyot... nem tudom, hogyan... de... egyre jobban érzem, hogy másképp. Melegem van ha rá gondolok, főleg ha itt van mellettem. És gyorsabban dobog a szívem is...
Felhúztam a lábaimat és megremegtem. Nem szabad. Ő férfi... és egy nagy ember... én nem vonzódhatok a férfiakhoz... ez butaság... én... a nőket szeretem... vagy... nem is tudom... igazából még sosem volt senkim... se nő se férfi. Bár... nem ítélem el azokat, akik a saját nemükhöz vonzódnak... De... ez azért... furcsa. Én... de... ezt... Hogyan...? H-ha a hadnagy ezt megtudná... megölne... jó, csak képletesen... de... de minimum undorodni fog tőlem, és leadnak a kezeiről. Bár... Miket beszélek! Azt sem tudom milyen a szerelem vagy mi... sosem éreztem még olyat... Kitudja... ez lehet nem is az... igen... Valószínűleg csak... talán... valami betegség... elkaphattam valamit...

Levi

A konyhába igyekeztem, megmostam a gyümölcsöket.. kezdtem furcsállni ezt a nyugodtságot... e az épületben, se az udvaron nem találkoztam senkivel.. ennyire elfáradtak volna? Talán csak örülnek, most, hogy nyugalom van... azaz, gondolom, egyáltalán semmi ötletem nincs, de hát nem zavar a dolog. Csend van, és én kifejezetten szeretem a csendet... megmostam a gyümölcsöket, és utána ételt készítettem magamnak. Csak egy sima kenyér, és egy kis leves. Semmi több... pillanatok alatt megettem, és el is telt a gyomrom. Bár még pár szem meggyet ettem, ha már leszedtem.

Eren

Kinéztem az ablakon. Miért ilyen nyugodt minden? Rossz érzésem van... valami mintha...
Ekkor kopogott valaki az ajtón. Kiszóltam, hogy jöjjön be. Armin volt az.
- Ereeeen! - szaladt hozzám, majd nekem ugrott és megölelt.
- Öhm... Szia neked is. - kuncogtam egy kicsit.
- Olyan rég láttalak, már vagy kettő... nem is, három napja! Tudod milyen szörnyű? Azt hallottam beütötted a fejed. Ugye már jól vagy? - kérdezte aggodalmasan, azokkal a nagy kék szemeivel, majd elengedett, és a csuklómat fogdosta.
-  Hejjha... terjednek ám a hírek. - vakargattam meg a tarkómat. Mindig mindenki velem van elfoglalva…? - egyébként már semmi gond... jól vagyok .- mondtam. - Kérsz valamit?- kezdtem el a nagyobb távú beszélgetést. Végül letelepedtünk az ágyamra, és hallgattam, ahogy mesél az elmúlt napokról, és, hogy most Mikasa éppen Jeannál van, mert nem hagyja élni.

Levi

Kellemesen elüldögéltem a fenekemen a konyhában... Senki sehol... miről maradtam le...? Hahh... Egyszer pihen az ember... egyszer! És ez történik... Eltűnt mindenki... A meggyeket egymás után ettem, közben pedig az asztalon kopogtattam az egyik ujjammal... nem valami izgalmas így egyedül... Úgy gondoltam, hogy majd később látogatom meg Jaegert, így az asztalon hagytam a meggyes tálat, és egy kendőt tettem a tetejére... Hmm... Imádom a meggyet. Felálltam, és Hanji kis rejteke, azaz a szobája felé vettem az irányt. Beszélgetni kívánok vele...

Eren

- ...na de mesélj már te is valamit. - mondta Armin kb. fél óra töretlen beszélés után. Én a tarkómra raktam a kezem és azt vakargattam meg.
- Hát velem semmi extra nincsen igazából. - vontam vállat. - Pihenek... igazából a Hadnagytól kötelező pihenőt kaptam. - mondtam.
- Velünk meg takaríttatta az istállót. - morgott Armin és karba rakta a kezeit.
Erre kissé felnevettem. Na de hadnagy úr, velük végezteti az én munkámat?
- Eren... olyan sokat gondolkodom mostanában. - karolta át a lábait Armin, úgy sóhajtott.
- Ugyan micsodán?- kérdeztem, furcsán nézve.
- Tudod... mikor... betörte a falat a kolosszális óriás... szóval... mi lesz ha... ha... Megint betörnek a titánok? Az embereket megint megtizedelik? Megint olyan kevés túlélő lesz?
- Armin... ilyeneken ne gondolkodj. Nem fog ilyen történni. - raktam a vállára a kezét.
- És ha még is...?

Levi

Sóhajtva értem el a bizonyos ajtót... Bekopogtam, de nem érkezett válasz. Hát megismételtem… megint semmi... még is mi a jó büdös franc van...? Sehol senki... sóhajtottam. Olyan 5 perc várakozás után elérte a türelem a határait, és visszafordultam, és Eren szobája felé lépkedtem sietősen. Valami történt… de a... mi a fene?! Mérgesen lépdeltem előre... Kellett nekem elaludni... Csak sietve végigrohantam a folyosón, figyelve, hogy mi történik...

Eren

- De... Eren! Az is bőven elég, hogyha csak pár darab jön be! Legyengül a fal. A végén még... teljesen áttörik... és... baj le-
- Baj van!! - rohant be az ajtómon Mikasa mire még a lélegzetem is elakadt. Mi van már megint? Mi történt? Már megint mi van?
- Titánok... a falon... bent... - lihegett a térdein megtámaszkodva, de úgy lihegett, hogy érthetetlen volt, amiket mondott. Armin elsápadt, és rám nézett.
 Én pedig még levegőt venni is elfelejtettem.

Levi

Mikasát láttam meg, majd a hangja csapta meg a fülem... Rögtön lerohantam az emeletről, egyenesen a cuccaimhoz. Hanjiék már teljes felszereltségben ott voltak, Én pedig közéjük szaladtam be.
- Levi! Téged vá... - szólalt fel Erwin, de tiszteletlenül a szavába vágtam.
- Menjetek! Utánatok megyek! - mondtam kiabálva, és a holmiim kutattam fel.
Pillanatok alatt magamra rángattam a csatokat újra, megigazítottam a ruhám, belebújtam a csizmámba. A manőver-felszerelésem is magamra raktam,.. De hiába siettem, csak teltek a percek, így 7 perc késéssel mentem a többiek után, teljes harci öltözetben, készen a titánölésre.

Eren

Láttam a hadnagyot elszaladni. Nem, most nem leszek  felesleges! Felpattantam.
- Akkor meg még mire várunk?! - kérdeztem, és összekapkodtam a cuccaim majd Mikasával és Arminnal az oldalamon. Már felszerelkezve szaladt el mellettünk a hadnagy úr. Nem bírtam neki semmit sem szólni, mert nem tudtam. Végre segíthetek talán én is. Gyorsan felöltöztünk a többiekkel. Vajon hova menjünk? És Mikasa honnan tudja ezt?

Levi

Kiértem az udvarra, és rögtön elindultam, a háromdimenziós-manőverfelszereléssel, egyenesen az épületek teteje felé. A lyuk elég kicsi volt, 5 métereseknél nagyobb nem fért be rajtuk... Gyerekjáték. Épületről épületre repültem, felmérni, hogy merre vannak a legtöbben. Ilyen alkalmakkor általában elég nagy az ijedtség... így sietősre kell fognunk. Van egy lyuk a falon. Azzal tennünk kell valamit. Nem nagy, de... azért nem veszélytelen. Mit kéne tennünk? A csapat balról haladt, egyenletesen, én pedig az ellenkező irányból indultam feléjük. Rögtön szembe akadtam az első célpontommal, egy 4 méteres, ronda hústoronnyal. Talán nem vette észre, hogy lemaradtam, ezért vette célpontnak a csapatot... Megszorítottam a pengét a kezemben, és a kardom az ég felé állítva rohanta felé. Villámgyorsasággal, ahogy csak bírtam... Észre se vette, hogy pillanatok alatt egy méter hosszan, és tíz centi mélyre toltam a nyakszirtjébe a fegyverem. Már csak a nagy robajjal járó összeesést hallottam, és a párolgását kezdtem érezni.. Mocsok lények ezek.

Eren

Hamar kész lettünk, így kiszaladtunk a Hadnagy-úrék felé. Persze Jean, meg a többiek már vártak ránk, hozzájuk csapódtunk oda. Jeannak mit kell itt lenni? Látom rajta, hogy legszívesebben leköpne. Köpjön csak! Nem ez most a lényeg.
A csapat élén természetesen megint ő volt, mint mindig. Na nem baj, csak legyen. Felröppentünk egy háztetőre és onnan vártunk valami utasításra, az idősebbektől természetesen.
- Mire vársz még?! Szerinted van idejük szólni nekünk, hogy mit csináljunk, merre lépjünk, mint az óvódásoknak? Indulj már!- szóltam Jeannek.
- Ne dumálj, Titánka. - csitított le, mire be kellett feszítenem az öklöm. Nem. Nem balhézok.
Így önfejűen full egyedül röppentem le a tetőről az egyik titán irányába.
- Eren!! - hallottam magam mögött három-négy hangot. Majd ezzel egy időben Armin és Mikasa is jöttek utánam.

Levi

A csapatom egyenletesen haladt,  követve a jól megszokott tervet. Figyelnek egymásra, párosával, vagy annál többen mennek egy irányba. Egy pillanatra tekintettem hátra, és Erent láttam meg... mit keres itt? A feje... Jó, erre most nem érek rá... de, ha bármi baja lesz... Várjunk, Levi, nem, nincs most idő aggódni. Komolyabb problémáink vannak. A titánok folyamatosan estek el, de több is bejött a falon... mit tegyünk azzal a rohadt lyukkal?! Megforgattam a kardot a kezemben. Eren most nincs olyan helyzetben, hogy ajánlatos legyen titánná változnia. Ha a földre küldünk embereket... Akkor... Várjunk! Ha az kiképzett embereket a védelemre állítjuk... a fiatalabbakat pedig a fal rendbe hozására... akkor... meg tudjuk csinálni! Csak... a fák! a Farönkök erre tökéletesek lesznek! Erenék csapata felfordultam, és arra indultam.
- Katonák! - kiáltottam.

Eren

Mikor a hadnagy úr szólt a többieknek, a hadnagy közelébe mentem. Útközben pedig belevájtam egy titán nyakszirtjébe a kardomat, amitől összerogyott, hiszen a hadnagy felé tartott. Azt már nem! A hadnagyot nem bántod! Ezután csak haladtam a hadnagy felé. Arminon és Mikasán kívül persze mindenki csak nézett, mint valami kisgyerek aki először lát titánt, mivel Mikasáék jöttek mögöttem. Vajon mit talált ki a hadnagy?

Levi

Hihetetlen dühös voltam, amiért Eren ilyen meggondolatlan volt. Lehet, hogy gyorsan gyógyul, de komolyak voltak a sérülései! Ha ebből bármi baj adódik... Hahh, Jaeger! Odaértem hozzájuk, majd rögtön egy biztosabb támpontot kerestem.
- Az összes társatokkal együtt, gyerünk! - adtam ki a parancsot -  A lyukat el kell zárni. Ez a ti feladatotok. Az egyik szekéren sok rönköt találtok. A lényeg, hogy gond és emberveszteség nélkül csináljuk! A csapatom fedez titeket! - mondtam, közben Hanjinak intettem, hogy fordítsanak menetirányt. Erwin pedig a csapatot vezette, hisz még is csak ez az Ő dolga. - Eren, te mögöttem maradsz.

Eren

Már éppen elindultam volna, sőt, már ki is lőttem a manőver felszerelésem kampóit az egyik ház felé, mikor a hadnagy hozzám szólt. Kissé érdeklődve pislogtam, mire Jean csak fújtatott egyet, aztán ő és a csapat maradék tagja elindult a szekérhez, a lyuk közelébe.
Én pedig csak álltam ott és vártam, hogy a hadnagy mondjon valamit. Én nem segíthetek?...

Levi

- Gyere. - mondtam. - Mi a védők mögött maradunk.
Hogy lehet ilyen meggondolatlan?! Épp elég veszélyes ez így is, nem még ha baja van... sóhajtottam.
Nem érdekel, ha most itt a világ legnagyobb szemetének fog tartani, akkor is, a feladatom, hogy vigyázzak rá, és folyton a szemem rajta tartsam... Majd szép nyugisan, a többiektől való pár méteres távolságra maradtam... Ma kénytelen leszek végignézni, hogy mit tesz a csapat... Ahelyett, hogy segítenék. De ezek csak 4-5 méteresek, egy 14 éves kölyök is meg tudja oldani, a kellő felszereléssel.

Eren

- D... d... d...! - nyöszörgöm ki, majd elharapom. Nem, nem. Nem szabad a hadnagynak ellent mondani. Felsóhajtottam és csak manővereztem a felszerelésemnek a hadnagy mögött. Sóhajtottam de meg sem szólaltam. Megint csak púp vagyok mindenki hátán. Főleg a hadnagyén. Főleg, hogy... hogy megint miattam... minden... mindegy..
Azt hiszem nekem befellegzett... tényleg reménytelen vagyok.

Levi

Hirtelen megálltam, majd intettem Erennek, hogy álljon meg Ő is. Mi most csak megfigyeljük a dolgokat, és a ránk támadó óriásokat öljük meg. Nem avatkozunk bele semmibe. Jobb, ha nem vagyunk folyamatos mozgásban, mert fölösleges. Megálltam az egyik nagyobb épület tetején, és néztem, hogy is fog elsülni a tervem.
- Eren...

Eren

Megálltam, és a háztetőre rogytam le. Átkaroltam a lábaimat és bámultam magam elé, és körbe, hátha jön egy óriás. Csak sóhajtottam.
- Tessék... - suttogtam, és markolgattam a szíjat a lábamon, ami a kezemnél volt. A lehető legrosszabb lény vagyok a világon, és még nem is ölhetek titánokat. Ez valami csodálatos...

Levi

Felé fordultam, majd elnéztem.
- Rohadtul nem fogod nekem elhinni, de azért kell ez, mert aggódom. Lehet, hogy komoly baja van... vagy volt a fejednek. A gyógyultságnak örülök, de... nem akarom, hogy bajod essen. Mint ember, és mint vezetőd mondom ezt neked. Esküszöm, most tépjék le a lábamat, ha hazudok. - jelentettem ki.
Kár volt egyetlen pillanatra elengedni a gyeplőt, és nem figyelni annyira. Habár az épület maga magas volt, így nem értek fel minket a rémek, de egy rendellenes megpróbált felmászni az épület falán kapaszkodva. Hirtelen ért a dolog, mert ugyebár a rendellenes csak próbálkozott, amíg meg nem sértett egy fő tartógerendát, és a tetőzet be nem szakadt alattunk.

Eren

Végig hallgattam. Majd épp szólaltam volna meg, mikor a titánt figyeltem meg, aki igyekezett megenni minket. Épp pattantam volna fel, hogy neki menjek, hogy végre csináljak valamit, mikor reccsent alattam, alattunk a tető. Majd már csak azt vettem észre, hogy zuhanok. Zuhantam le, de még segíteni se tudtam magamnak, mert közvetlen a fejem felett repült egy tető darab. Ha ez most nem öl meg akkor semmi.
Majd már csak annyit fogtam fel, hogy nagyot ordítok, a titánformámmal térdelek a házkupac darabjai között, és gőzt fújok ki magamból. Természetesen a rendellenes elkezdett felém sietni, mint úgy, hogy meg akar belőlem lakmározni. Mozdulni sem tudtam.

Levi

Bezuhant a törmelék közé, és először fel sem fogtam, mi a franc folyik itt éppen. A tető cserepei beszakadtak, kizuhantak az ablakok, és az egyik megmaradt szirtszerű falmaradványon feküdtem. Fel akartam állni, de még magam is megrettentem, amikor Erent láttam meg. Átváltozott. Ennél rosszabb nem is lehetne. Nem bírtam megmozdulni, a jobb karom, és a bal lábam kövek alá szorultak...
- JAEGER! - ordítottam torkom szakadtából.
Titán formában van... teljesen megjósolhatatlan, hogy mi fog történni. Nem tudom, nem merek reménykedni sem. Teljesen biztos voltam benne, hogyha nem Eren tapos agyon, akkor az egyik titán érzi meg a szagomat. A jobb kezem a felszerelésembe csúsztattam, és az ép kardom rángattam ki... Nem, nem vágom le egyik végtagomat sem. Az a B terv.

Eren

Lassan elfordítottam a fejemet, és arra az emberre néztem, aki fekszik. Nem tudok felállni. Nem birok megmozdulni... a rendellenes kapaszkodott fel rajtam és harapdált, mintha csak valami finom gyümölcs lennék. A titán felé fordítottam a fejemet, és még több gőzt fújtam ki magamból, és minden erőmet arra irányítottam, hogy felálljak vagy legalább a kezemet megmozdítsam. A rendellenes nem ért fel szerencsére a nyakszirtemig, így magamat nem éreztem veszélyben, bár igyekezett feljebb mászni.
Addig-addig szenvedtem, amíg az egyik karommal lefejtettem a másikról a rendellenest, és a szemközti háznak hajítottam nagy erővel. A törmelékek, és a konkrét fél ház ráomlott, ezzel ő elvolt egy darabig. Viszont kezdett nem egy és nem két titán is közeledni felém.

Levi

A lábam oldalra fordítottam, a földnek nyomva. A kardot pedig abban a pillanatban függőlegesen a lábfejem helyére, így ki tudtam húzni a kő alól... Szerencsére nem törött el... Maximum kiment a bokám... nem vészes. A kezemet is ugyan ilyen technikával operáltam ki onnan... a csuklóm is követhette a bokámat... annyira nem volt elviselhetetlen a fájdalom... Állásba küzdöttem magamat, majd a manőver-felszerelésemet ütögettem meg. Működik... Még működik! Ennek örültem.. ki kell vágnom Erent a titánformájából.. most rögtön... Kilőttem a köteleimet, majd már fel is röppentem. Ha most nem halok meg..

Eren

Bámultam magam elé, majd állásba küzdöttem magamat. Már megint egy retkes szúnyog repül felém. Miért kell rajtam élősködni?!
Elborult gondolatokkal fordultam szembe azzal az emberrel vagy mivel, aki ott ugrabugrált körülöttem. Szúnyog! Egy semmilyen szúnyog! Bár... még is kicsit olyan más. Idegesít de valahogy nem akarom bántani. Ha nem ő lenne, már lecsaptam volna a földnek. Megint kifújtam magamból egy adag gőzt, és a lábamról rúgtam le egy titánt.
Mikor ezt már az ötödik titánnal is megcsináltam, annyira feldühödtem, hogy elkezdtem a földbe döngölni idegesen őket! Hangosakat morogva, talán ordibálva közben. Dobogtam, és egymás után öklöztem a titánokat s földbe. Idegesítenek. Piócák. Ölni akarok... titánt akarok ölni...

Levi

Eren felé vettem az utam... annyi szerencsénk van, hogy Most a legtöbb titán itt van, és csak pár kering a falat foltozó katonák körül... mit kéne tennem? Ezek megölik Erent... amit nem hagyhatok. A dolgom, hogy vigyázzak rá, és felügyeljem,.. Szükséges esetben, megöljem. Eren fontos munkaerő, tehát, itt az ideje, hogy kiszedjem onnan... Az épületek oldalán rohantam, majd mikor egy tökéletes fokban állt nekem, átugrottam a hátára, és igyekeztem bemérni, hogy hol lehet jelenleg... Megláttam a pontot, amit át kell vágnom, és pontosnak kell lennem... Belevágtam a kardot a pontba, és végighúztam Eren titánjának a nyakszirtjén... Szerencsém volt, tökéletesen Eren mellett ment el.

Eren

Ölni... ölni akarok, titánokat akarok ölni! Egy újabb titánt kezdtem szétverni, és fújtam ki magamból a sok gőzt.
Majd az éles fájdalomtól a tarkómon elordítottam magamat, egy még nagyobbat, majd elernyedtem. Teljesen elkábultam nem tudtam irányítani a titánformám. Másra nem igazán emlékszem.

Levi

Az összezuhanni készülő titántestből kihúztam Erent, és a kezemben fogva reppentem fel a tetőre, Fent egyelőre biztonságban vagyunk... Lefektettem a földre, én pedig felszisszentem. Fájni kezdtek a sérült testrészeim...
- Eren... - mondtam és felé fordultam.
Megnéztem az életjeleit... minden rendben, Oké. Innen néztem végig, ahogy a többiek igyekeznek betömni a lyukat a falon, sikeresen.

Eren

Mikor lassan kinyitottam a szememet már a tetőn voltunk. Fáradtan alig-alig tudtam nézni valamerre. A földön a titánformám darabjai, amit épp egy tucat titán csócsált. Majd felnéztem. A hadnagy.
- Mhh... - pillogtam. Nem bírok megmozdulni. Képtelen vagyok rá. Fáradt vagyok. - Hadnagy úr...

Levi

Odamásztam Erenhez, és igyekeztem az ilyenkor megtehető összes gyors tesztet végre hajtani.
- Eren! Mit érzel? - kérdeztem, közben a sérült kezemen át leszedtem magamról a poncsóm, és a feje alá gyűrtem.
Ez hiányzott még... Ahogy felnéztem, láttam a jelzést, miszerint befoltozták a falat. Már csak a bent rekedt titánok kiirtása volt hátra. De én jelen pillanatban az összeesés határán érzem magam, még is, meg se nyikkanok. Sóhajtottam, majd igyekeztem nem arra figyelni, hogy mi történik körülöttem.
- Hányat mutatok? - mutattam fel kettő ujjam.

Eren

- Semmith... - válaszoltam a mit érzek kérdésére. Néztem az arcát.
- Hato... kett... né... ne-nem tudom... d-de vérzik a csuklója ha-hadnagy úr... - mondtam lassan, tagoltan, kicsit dadogva. Fáradt vagyok... aludni akarok...
Lehunytam a szememet.

Levi

Kiss megijedtem, majd nagyon óvatosan magam felé fordítottam, és az ölembe fektettem a fejét, a feje elá terítve a ruhát.
- Nemsokára végeznek... Majd... egy orvos ellát. Csak tarts ki... - suttogtam, és próbáltam nyugtatóan simogatni a fejét. - Ne aludj el... Nem szabad elaludnod!
Kicsit féltem most Erent... nem tehet arról, hogy átváltozott. Nem volt veszélyes egy emberéletre sem. És segítette a többiek munkáját.

Eren
  
-  Ha... hadnagy... - nyöszörögtem. Én... szeretnék aludni... de... de nem szeretnék szabályszegő lenni... megtagadni a parancsát pedig még annyira sem szeretném! Így csak bólintottam és minden erőmmel azon voltam, hogy csak egy pislogásnyi ideig tartsam becsukva a szememet.
A hadnagy úrnak olyan kényelmes öle van... puha... és finom hadnagy illatú...

Levi

Sóhajtottam, és igyekeztem magánál tartani a kölyköt... Szerencsére már megláttam, ahogy Hanji erre tart, és elmosolyodtam. Kezdenek jobban fájni a sérült végtagjaim... Hajh, Jaeger... De, csak segített rajtunk. Nem is tudom, ahogy látom, embert, egyet sem vesztettünk. Közben továbbra is próbáltam magánál tartani Jaegert. Hanji odaért, és rögtön Erenhez sietett, a többieknek pedig lekiabált, hogy küldjenek fel egy orvost. Én állásba küzdöttem magam, majd lenéztem. Helyre kell hoznunk ezeket... gyorsan. De én jelenleg nem vagyok olyan állapotban, hogy ez menjen.

Eren

Igyekeztem nem elaludni... nem szabad megtagadni a parancsot! Nem!
Mikor kikerültem a hadnagy öléből, ürességet éreztem és hideget. Olyan más volt akkor. Amíg az ölében voltam, sokkal inkább könnyebben ment a szemem nyitva tartása, mint most, Így már semmi erőm sincs.
- Hadn.... -  nyögtem el magamat, mikor hátracsuklott a fejem. Nem tudom mi történhetett. De minden sötét lett, és elhalkult. Sehol semmi. Csak a végtelen... Feketeség.