Rácsok mögött

Eren

Hát... maradjunk annyiban, hogy megfogadtam a hadnagy tanácsát. Ha ő így gondolta, ha nem, én a másnap reggelt már fekvőzéssel kezdtem... jól is esett.

Éreztem, hogy jót is tett. Így már most fürdöm, mert nem szeretnék ilyen izzadt szagú maradni, legalább...

Hát, természetesen megint azon kezdtem gondolkodni, hogy a Hadnagy mit csinálhat...

Levi

Hiába, a pihenést eltervezni egy dolog.. De megvalósítani... Sóhajtva, kócosan keltem ki az ágyból, és  úgy mentem ki a mosdóba. Elvégeztem a dolgom, majd mivel mára nem terveztem mást, csak gyógyulgatni, nem törődni semmivel, és majd csak délután segíteni Hanjiéknak... Bár az ugrott, miután a doktor megmondta, hogy súlyosan sérült a lábam és a csuklóm (igen, azért tudok vele menni) ezért mára csak pihenést szabad terveznem. Így hát, ezt már el is felejtettem... Letotyogtam a konyhába, és reggelit készítettem. Egy zsemle, és kikészítve találtam sonkát, így bátorkodtam abból is vágni magamnak. Meg tea... Leültem, és magányosan álltam neki... Kevésbé érzem finomnak az ételt, mint akkor, amikor tegnap este Erennel ettem… de hogy miért...

Eren

Ásítva hagyom el a vizet, megtörölközöm, majd felöltözöm. Sötétbarna nadrágba, és szürke pólóban voltam. És természetesen majd éhen haltam.

Így elhatároztam, hogy hozok fel valamit a konyháról, mert a doki az ma már persze nem hozott fel kaját...(nem mintha annyira kívántam volna azt a kosztot).

Így, hát lassan, nem sietve, nyugodtan mentem le a konyhába. Lehívnám a Hadnagyot, de nem akarok Rá nyomulni. Olyan... Nem lenne jó érzés. Szerintem neki se. Jobb, ha... Ha magára is tudom hagyni egy kicsit.

Nyugtáztam ezt a gondolatot, majd már csak akkor lepődtem meg, mikro ott találtam, étkezés közben.

- Ö-öh... jó reggelt Hadnagy úr! - köszöntem meglepetten.

Levi

- Jó reggelt. - mondtam felnézve rá - Hát te, ilyen korán már fent vagy? A társaid java része, ha megtehetné, ilyenkor mg az igazak álmát aludná... - nyammogtam egy falaton éppen.

Igazából, örülök, hogy lejött Ő is. Nem vagyok egyedül, és... szeretem Eren társaságát. Talán azért, mert… mikor a bíróságon, olyan csúnyán megvertem, azóta… fél tőlem...? Nem tudom... De... örülök, hogy most itt van.

Eren

Legyintettem egy lágyat, de nem tiszteletlent, jelezve ezzel, hogy nem is most keltem, hanem már egy ideje.

- Igazából, csak most lettem éhes... - mosolyodtam el - És mivel a doktor úr nem hozott fel nekem ételt, lejöttem. - mosolyodtam el, majd elhúztam a számat. Nem igazán csináltam itt még magamnak semmit. - Hadnagy úr megmondaná, hogy nekem itt miből szabad ennem?, mert, hogy mintha így öhm... csoportosítva lennének a dolgok... vagy csak álmodom. - vakartam meg a fejemet, és végig néztem a szendvics kellékeken.

Levi

- Ami jól esik.  De csak mértékkel, mert ha sokat eszel, kitaccsolsz. És vegyél el egy almát, mert abban legalább van egy kis plusz energia. - mondtam, miközben ettem a saját szendvicsem.

Sose eszek túl sok mindent... Szendvics, leves, vagy gyümölcs. Meg persze a tea, de hát az mindennapos, hogy elfogyasztom. Bár, ilyenkor reggel még nem veszem fel a ruhám, ma pedig egyáltalán nem is tervezem átöltözni, mert csak szenvedek a kötéssel, meg a merevítővel a lábamon. Tehát, ettem azt, amit magamnak vettem el.

Eren

- Ühm... rendben. - bólintottam, majd elkészítettem magamnak egy szendvicset, amiben semmi extra nem volt, csak pár zöldség. És a Hadnagy javaslatára egy almát is elvettem, illetve egy csésze teát.

 - Zavarná Magát, ha oda ülnék...? - mutattam a mellette lévő székre.

 Ha nem kapok egyértelmű helyeselő választ, akkor felmegyek. Nem szeretném cseppet sem idegesíteni, így érzem jónak. Ha pedig nem kapok egyértelmű választ az vagy azt jelenti, hogy csak kedves akar lenni és nem akar elutasítani, vagy csak nem tud dönteni. Mindkét esetben jobb, ha felmegyek a szobámba, és eszek egyedül.

Levi

- Ne kérdezz hülyeséget, kölyök. - mosolyogtam fel - Nem vagyok én király, hogy engedélyt kérj ezért - mondtam, majd intettem, hogy jöjjön - Egész nyugodtan.

Jajjj, ez a Jaeger... Hát még ilyen butaságokat kérdez... bár másnak... nem hinném, hogy minden gond nélkül megengedném... De... most róla van szó, szóval mindegy!

Eren

- Köszönöm. - mosolyogtam, majd oda mentem mellé az étellel, és a teával.

 De mielőtt enni kezdtem volna, muszáj volt egyszerűen elmerengtem, hogy mennyire tetszik, mikor mosolyog. Van benne valami varázslatos... kezdem azt hinni, hogy... hogy velem többet mosolyog, mint mással. Mással... nem szokott ennyit.

Mikor már túl feltűnő lett volna a bámulás vagy mi is, elkezdtem enni.

Tetszik... nagyon... olyan... szé-... Eren hagyd abba... ne csináld...

Levi

Én hamar végeztem az evéssel, felálltam, és a tálcám a mosnivalók közé tettem... Majd hátranéztem Erenre.

- Fizikailag hogy vagy? - kérdeztem.

Jobb dolgom nincs, Ő nem tűnik halálos betegnek. Akkor meg simán edzhet, még ha tegnap nagyon is ellenére voltam a dolognak. De tegnap vagy 10x rosszabb volt az állapota. Most egészségesnek fest.

Eren

- Jól érzem magam. - mondtam elmosolyodva, és két kézzel fogva a szendvicsemet, hogy ne essen szét, úgy falatoztam belőle. Teljesen izmosnak érzem most magam, úgy felturbóztam magamat a reggel.

Viszont azt sajnálom, hogy ő annyira akarja, hogy eddzek... Szerinte nem vagyok jó formában? Bár a Hadnagyhoz képest... Hát az igaz. De nem is nagyon értem, hogy ő, hogy tud ilyen formában lenni, főleg, hogy ő még idősebb is tőlem. Nem öreg! Egyáltalán nem! Ő 60 évesen se lenne öreg! Nem-nem. Csak csodálkozom rajta.

Levi

- Akkor jó, reggeli után egy fél órával az udvaron találkozunk. Edzel egy kicsit. Adjunk okot az embereknek, hogy féljenek tőled. - mondtam, majd felálltam.

Meg fogom izzasztani. Rég nem edzettem már senkit... Bár Jaegerrel kesztyűs kézzel bánok, figyelembe véve a tegnapit. Még.

Eren

Kissé eltátottam a számat, de amint észbe kaptam be is zártam.

Ho- hogy ő akar edzeni engem...? Ú- úristen. Nem, hogy a "főnököm" de még az edzőm is lesz.

Majd egy határozottat bólintottam, és betoltam a maradék étkemet is.

Meg fogok tenni mindent, hogy ne csalódjon bennem!

Levi

Örülök, hogy láttam rajta, hogy elhatározta magát... Szeretem, amikor valaki ilyen... Akaraterős. Látszik rajta.

- Fél óra. - ismételtem meg, majd felindultam a szobámba.

Összeállítok egy edzéstervet. Ami megfelel Erennek.

Eren

Én is felmentem. Felvettem magamra egy kényelmes nadrágot, és egy rövid ujjú pólót. Nincs hideg, és edzeni fogok, nem kell beöltözni.

Vittem magammal egy üvegben vizet is... Majd fél óra múlva, pontos időben az udvaron vártam.

Levi

Én kicsit előbb értem le, már a megszokott, kényelmes, de hordható ruházatom. Mikor odaért, felnéztem rá.

- Rendben. Tehát... talán amivel kezdenünk kellene, az az állóképességed. - bólintottam rá.

Az edzésterv megvolt, megvolt minden. Már csak meg kell csinálni.

- Tehát. Kezdjük 5 körfutással. Amíg nem jó a lábam, addig nem futok veled, majd utána. - mondtam.

Eren

- Megteszi, hogy ezt addig magánál tartja? Csak nem akarom cipelni. - nyújtottam lda neki az üveg vizet.

Mennyire jó lesz majd, ha a hadnaggyal edzhetek együtt... Vele... akárki mással nem lenne jó. De Vele... minden vágyam.

Levi

- Persze. - fogtam meg az üveget - Na... Gyerünk, indulj Jaeger.

Közben meg a merevítős lábamat, és a másikon támaszkodtam.

- Gyerünk, gyerünk!

Eren

Majd elkezdtem egy átlagosnál gyorsabban lefutni az az öt kört.

Mikor végeztem, újra a hadnagy mellé álltam. Picit lihegtem, de semmi komoly. Nem voltam fáradt.

Megnyújtóztattam a karjaimat.

Levi

Érdeklődve figyeltem... Egész gyorsan indult neki. Hümmögtem egyet, és ránéztem.

- Szép. Menjen még 5. - mondtam, s rámosolyogtam.

Bírni fogja. Ezután majd hasizmozunk... Vagy a hátára segítünk rá... 

Eren

Kifújtam a tüdőmből a levegőt. Azért az udvar annyira nem kicsike, de menni fog ez. Ugyan abban a tempóban futotta le még egyszer azt a távot. A végén már azért fáradtabb voltam, de még mindig nem tartottam közel sem ott, hogy meg fogok halni, vagy hasonló.

Levi

Bólintottam.

- Kezdjük nyújtással. Rázd el a lábad. -  bólintottam.

Azt azért nem akarjuk, hogy olyan nagyon durva izomláza legyen... Hisz azért még se azért edzem, mert meg akarom ölni, csak segíteni akarok neki.

Eren

Megcsináltam, amit mondott. Miért van itt ilyen meleg?! Meg fogok sülni.

Így hát úgy voltam vele, hogy a pólómtól megválok. Hát most csak nem lesz vele problémája... de tényleg baromi melegem van.

Lekaptam a pólómat, majd az fa alsó ágára akasztottam, hogy ne essen le. Ezt azért a hadnagynak nem adom oda, ő sem azért van itt, hogy tartogassa a cuccaimat, és egy polcot játsszon.

Levi

- Hajolgassál párat. - utasítottam.

Hmm... Akaratlanul is végigmértem... Alkatilag tökéletes katonának. Csak edzeni kell.

- Gyerünk, gyerünk. - kezd elfogyni a kedvességem, és neki kell álljak kiabálni..

Eren

Megtettem, amit kért. Nem igazán tudom, hogy mit találhat még ki, de türelmetlenül várom. Viszont ez a kis torna nagyon jól esik, bár eléggé fáradok, mert reggel is edzettem én magamat, rendesen. Na, nem baj, Eren bírni kell! Bírni fogod, hogy a Hadnagy úr büszke legyen rád!

Kíváncsi vagyok, hogy ő is tudna-e ilyen intenzíven... bár ez elég egyértelmű. Látszik rajta, hogy milyen jól edzett.

Levi

Vártam egy olyan jó 5 percet. Jó, most már jó, ennyi elég ahhoz, hogy azért mozogni tudjon majd... Tudom, edzőnek nem vagyok egy lágyszívű kedvenc... meg amúgy sem.

- Jó, elég. - mondtam, és az üvegében lötyögtettem meg a vizet - 10 fekvőtámasz, 10 guggolás, 10 felülés. Folyamatosan. - mondtam, és türelmetlenül vártam.

Eren

Erre azért kicsit már felrángattam a szemöldökömet. Az igen.

Elkezdtem a fekvőtámaszokat, a guggolásokat és a felüléseket folyamatosan. Egy idő múlva azért már rendesen kifáradtam, ami azért látszhatott is rajtam. Lihegtem meg rendesen megizzadt már nagyjából huszadik ilyen kombó után... ez azért fárasztó.

Levi

Vártam, azt hittem már a harmadik sorozat után kidől, de nem... Pedig ez tényleg egy olyan gyakorlat, ami egyáltalán nem könnyű. Az első kör is nehezen megy, nem hogy a 10. vagy a 20... elvigyorodtam.

- Rendben, elég. - mondtam. - Nem vagy te olyan puhány, Jaeger.

De azért még fejleszthető. Legalább akaratereje van a gyereknek.

Eren

Mikor mondta, hogy hagyjam abba, en nekidőltem a hideg házfalnak, es ott fuldoklottam. Levegőttt... valaki levegőttt...

Megtöröltem a homlokomat, es igyekeztem nem meghalni. Hat most elfáradtam.

Levi

Odagyalogoltam. Jó, ez most lehet egy kicsit sok volt... de az edzés, az edzés! Jeagernek nyújtottam az üveget, amiben  a víz volt.

- Igyál. De lassan. - mutattam fel a mutató ujjamat.

Jajj..

Eren

Bólintottam, majd elvettem az üveg vizet, és ittam... Hát az egészet le tudtam húzni, persze meg-megállva, ahogy a hadnagy mondta. Most... Elfáradtam.... De nagyon.

Nagyokat lihegtem, és igyekeztem visszaállítani a légzésem a normálisra.

- O-oké... megvagyok. - mondtam mikor végre ez sikerült is.

Levi

Csak pislogtam.

- Most akkor picit pihenj, mert megittad az egészet, és ha most folytatjuk, akkor pillanatok kérdése, és kihányod. - sóhajtottam - De megleptél, Eren. Nem láttalak még edzeni, de látom van kitartásod. Ez jó pont.,. - mondtam.

Hát... ez... tényleg... mindegy!

Eren

Bólintottam, és ahogy kimondta, hogy pihenés, le is ültem a fal tövébe...és igyekeztem normalizálni már véglegesen a légzési erősségem.

- Te jó ég... de jól esett. - suttogtam, és hátra döntöttem a fejemet.

Majd... egyre jobban kezdtem magamat furcsán érezni...

Levi

A fa tövét bámultam... hmm... Kezdem úgy érezni, hogy már hiányzott mások edzése.. Pedig szeretem ezt csinálni. Másokat előrébb segíteni... Jó érzés. Nem tudom, csak... valahogy jó ez.

 - Jól vagy? - néztem rá.

Eren

Lassan visszaengedtem a fejemet az eredeti irányba, majd a földet néztem... onnan ráfutott a tekintetem a kezeimre.

- N-ne, m-most n-..!!- kiáltottam el félig magamat... igen csak félig sikerült. Az udvar kellős közepén... átváltoztam... megint... egy rohadt szörnyeteggé. A magasból néztem végig az udvaron... Minden olyan más... A titán kezeimet szorítottam ökölbe.... akarok... ölni akarok.

Levi

Felkaptam a fejem... Mi a... Kissé megijedtem. Igen... ez... rám hozta a frászt... de tennem kellett valamit. Nem tudom, mitől változott át, azt még kevésbé sem, hogy.. hogyan. Csak... sose hittem volna ezt--- Nem ölhetem meg! Nem tehetem! Ki kell szednem onnan! De... nincs itt a felszerelésem, és sérült vagyok.. nem tudom megtenni.

Eren

Kifújtam a gőzt magamból, ami beterített mindent majd is oszlott egy pillanat alatt. Bámultam csak körbe, elkezdtem forogni. Elkezdtem nézni, hogy hol vagyok. Ismerős...

Az is, aki tátott szájjal rohant ki az ajtón, a földszintről. De nem tudom ki... halált kívánó arca van... én segítek... segíteni fogok...

Majd egyre, egyre több arcot láttam meg, ablakokból kihajolva, minden felől. S ez frusztrálni kezdett. Rettenetesen.

Felüvöltöttem.

Levi

Én... a ledermedésből a fejemben üvöltöző hang ébresztett fel. " Tégy valamit, amíg csak lehet!" Így hát az épületbe siettem, felkaptam az első hozzám közel lévő kardot, és az emeletre kezdtem sietni. Ki kell szednem onnan, amíg nem kapja el valaki, és öli meg! Nagyon gyorsan! Csak rohantam, fel, fel, fel... Csak ne ölj meg senki, kölyök... kérlek..

Eren

Azt a lányt néztem... csak néztem és néztem...

- Eren... E-Eren...!- hallottam egy másik hangot is. Valami szőke volt... és az egyik ablakon hajolt kifelé... pont a fejemnél. Oda hajoltam közel hozzá, és még nagyobb vigyort erőltettem a fejemre... ölni… akarok... ölni... megölni... meg akarom ölni...

Olyan közel hajoltam hozzá, hogy magamon éreztem a forró, ijedt leheletét.

Levi

Sántán nehéz volt futni, de nem érdekelt... Ahogy tudtam, kapkodtam a lábam... Hanji lépet ki az egyik ajtón, és láttam rajta, hogy segíteni akar. Intettem, hogy nem kell, és rohantam, rohantam... Mire felértem elég magasra, Jaeger már Arminhoz közel volt... Szinte... Majdnem...

- Jaeger!! - üvöltöttem, majd kiugrottam az ablakon, végigfutva a kezén. Megint érzem, hogy hol van Ő... honnan kell kiszednem.

Eren

Elkaptam a fejemet, idegesen nézve el, arra a kis parazitára. Mit akar? Miért van itt? Miért kiabál?

Mikor eljutott a tudatomig lassan a hangja, ellágyultam. Valahogy éreznem, hogy hagynom kell.

Szelíden fújtattam fel és előre hajtottam a fejemet. Éreztem, hogy most valami... történni fog...

Behunytam a szemeimet is.

Levi

Hallgat rám...? Abbahagyta a veszélyes tevékenységeket. Végigrohantam a karján, a nyakáig, majd mivel lehajtotta a fejét, egy könnyed mozdulattal kinyestem onnan, a karjaimba kaptam, és nagy lendülettel beugrottam oda, ahonnan jöttem... Eren nagyon forró volt, így magamhoz szorítva igyekeztem megtenni mindent. Most... Jaeger, te barom! Tudja mi lesz ennek a következménye? De... nem ölhetik meg! Senki nem ölheti meg! Bár... Amíg nem tisztázódik minden... Addig biztos vagyok benne, hogy a pincébe kerül... Nem akarom ezt.

Eren

Végig futott a karomon, majd megint egy éles fájdalom, majd csak a sötétség éhes karmai kaptak felém, és magukkal akartak vinni. Magukkal is vittek... de csak félig. Hangokat hallottam, ahogy a nevemet kiabálják, hogy a hadnagy úr öljön meg. Hol vagyok? Mindenem fáj. Éget. Mintha lángokkal borítódna be a testem. Reszketek. Félek. Semmit sem érzek.

Levi

Ilyenkor gyenge... ilyenkor tényleg olyan, mintha halott lenne. Ijedten néztem az arcát... nem, most kell a kemény oldalad mutatnod, Levi! Összeszorítottam a fogam, és felkaptam. Erwin és Hanji értek elém... Mind a kettőjük éretlen arccal nézett... Elindultam feléjük. Közben lent Eren titánformája folyamatosan bomlott el...

- Kövessetek. - jelentettem ki, és a pince felé tartottam.

Nem érdekelt, mi folyik körülöttem... csak mentem a karjaimban Erennel.

Eren

Mintha élet és halál közt inognék. Csak... ott... lennék... mint valami... semmi. A semmi az, ami nem is él, de nem is halott. Mintha elkezdenék porladni... ne... nem akarom..! Érzem, hogy rossz felé tartok... Hadnagy segítsen! Hadnagy, nem akarom! Hadnagy úr... kérem...

Félek... a pokol... a pokolba tartok... rossz dolog fog történni... érzem a zsigereimben..

Levi

Erwin és Hanji követek... Hanji szemében láttam, hogy valami nagyon kíváncsivá tette... de nem a titánná válás... De akkor meg mi...? Megráztam a fejem, lesiettem a lépcsőkön, végig tartva Erent, szorosan magamhoz ölelve... Ne! Eren meg ne halj! Kérlek, csak most ne...

- Eren, tarts ki! - morogtam.

Eren

Egyre lassult a légzésem a szívverésemmel együtt... de nem állt le. N-ne, nem akarom...! Félek, baromira félek, miért...? Hideg van és sötét, még is lángok markolják a testemet, és mintha erős karmok akarnának széttépni... Teljesen meg voltam feszülve... ne... ne...

Levi

Végül, leértem a pincébe. Az ágyba fektettem, a rácsok mögött... Közben Hanji eltűnt, remélem, az orvos után ment... A kezem Eren homlokára tettem.

- Eren, ne csináld.. ne halj meg! Ez parancs, Jaeger! - mondtam, mintha ez bármit segítene...

Könyörgöm..

Eren

Az egész testem égett... mintha el akarnék égni. Hallottam, amit mondott a Hadnagy... de.. nem tudtam a szememet kinyitni sem megszólalni... mindenem fáj, ez szörnyű érzés, mi ez?! Mi az istenért kell nekem ilyen szörnynek lennem?! Könyörgöm, valaki mondja már meg...

-M..n... - ilyesfajta nyöszörgés jött ki belőlem.

Levi

Erwin a rácsok mögött állt, hisz még is csak az én dolgom Eren felett kezeskedni.

- Eren! Eren! Ébren vagy? - kérdezgettem. - Eren!

Hiába volt...? Miért változott át? Én… nem értem... De… Eren keze után nyúltam, majd óvatosan fogtam meg a csuklóját.

- Eren...

Eren

H-Hadnagy maga az...? Hadnagy...! Magának kell annak lennie...!

Éreztem, hogy megfogja a csuklómat... hirtelen egyfajta kellemes melegség fogott el. A szívverésem és a légzésem is kicsit gyorsul... majd egyszerre köhögni kezdtem, és elfordítottam a fejemet. Felköhögtem valami olyat, aminek fémes íze volt... vérről lenne szó..?

Lassan kinyitottam a szememet, de annyi erőm nem volt, hogy magamban tartsam így lassan a padlón folyt szét.

Ez a padló olyan...ismer-

- Nenenenenennene! - hajtogattam, mire felnéztem... Láttam a hadnagyot, de ami mögötte volt, most sokkal jobban meghatott... rácsok... megint... de mi történt, mit tettem...?

Levi

Vért köhögött fel... Belső sérülése van..? Ezen nem nekem kell gondolkoznom! Tennem kell valamit, ami... Ami segít ezt megoldani! Kinyitotta a szemét, én meg lágyan felém forgattam a fejét. Most kellene olyat tennem, amiből vélhetik, hogy... ez csak... valami...  Szedd már össze magad Levi!

- Jaeger!

Eren

Az előbb még csak az indulat beszélt belőlem... most már megszólalás sem megy. A hadnagy szikrázó szürke szemeit néztem. Fáj, hogy megint itt vagyok, fáj az egész rohadt minden...

Nem akarok itt lenni... megint bíróság, tárgyalás, és minden kezdődik előröl? Ne... csak ezt ne... nem akarom még egyszer...

Miért büntetnek, nem tehetek erről...

Levi

Erwin továbbra is kint volt, és már hallottam Hanjiék lépteit.

- Mindjárt itt az orvos, Ő majd segít... - suttogtam, és megsimogattam a homlokát.

Magam se tudom miért, olyasmi reflex lehetett....

Nem tudom.

Eren

A Hadnagyra pillogtam... olyan édes még most is... képtelen vagyok nem arra figyelni, hogy ő mit csinál... olyan... Gondoskodó most a tekintete... pedig... pedig mi, Eren? Azt sem tudom mi történt.

- Hadnagy... miért vagyok itt megint...? - suttogtam.

Vagy a múltba tértem volna vissza...?

Levi

Erwin nem ide figyelt... Senki se lássa, hogy kedves vagyok, különben végem. Halkan elkezdtem mondani neki.

- Később elmondom. - suttogtam, majd be is jött a doki, s engem rögtön kiparancsolt, és - bár nagy nehezen, de - kimentem. Remélem nincs nagy baj.. Miért aggódom ennyire?

Eren

Felsóhajtottam, mikor itt hagyott.

A doktorra csak pislogtam... nem érdekel... csak legyek beteg, engem nem érdekel. Öljenek meg... én nem fogok ebben a börtönben megrohadni... még magamat sem tudom megölni...! Esetleg ha fejbe lőném magam... akkor talán nem változnék titánná és végem lenne... de nem teszem, mert segíteni akarok ennek a rohadt világnak a megmentésében, bármennyire is elutasító is, és gyűlölködő

Hagytqm a doktornak midnent amit csinált.

Levi

Idegesen ültem a lépcsőre, Erwin pedig a velem szembeni falnak támasztotta a hátát, Hanji meg kettőnk közt cikázott.

- Miért nem ölted meg...? - hangzott a kérdés az osztagvezetőtől.

- Nem tudom. - emeltem fel a fejem - Fogalmam sincs.

Hanji meg csak pillogott, majd megkaparta a torkát.

- Ez egy nagy probléma. Biztos, hogy bíróság elé kerülünk. - sóhajtották egyszerre.

Eren

Nem... nem, Eren nem sírunk. Erős vagy, azt sem tudod mi történt, lehet hibás sem vagy... kitudja...!

Szenvedett a doki egy darabig, majd egy szó nélkül kiment. Mivel érdemeltem ezt ki, és minek vagyok én itt..? A doktor gondolom oda ment a vizsgálat után a hadnagyékhoz. Persze... persze... megint én...

Levi

A doki kijött, én pedig felnéztem rá... Igazából, semmi konkrétat nem tudott nekem mondani. Vagy csak annyira sokkoltak a dolgok, hogy tényleg... nem fogtam fel.. A doki elmondta, majd Hanjival és Erwinnel elmentek. Gondolom, tárgyalni. Én edig erősködtem, hogy nem fogok menni... Erennel akarok lenni... Fene se tudja miért.

Eren

Szürke, koszos falak, rácsok, szürke koszos padló, egy ágy, és egy wc csésze... tiszta luxus esküszöm.

Azt hiszem, megbarátkozhatnék a hellyel... amilyen mázlista vagyok évekig ebben a cellában rohadhatok. Ennyit a felderítő egységről, az álmomról.

Levi

Bementem Erenhez... Már a láncokat is rácsatolta a doki. De miért...? Ezt nekem lett volna jogom megtenni! De… ezek szerint... muszáj... Leültem az ágy szélére. Mi... miatt volt ez?

- Eren...

Eren

Csodás egyébként, a kezem zsibbad le e miatt az izé miatt... nem azért, de nem valami hosszú, hogy úgy mondjam... úgy érzem magam, mint akit pillanatokon belül megerőszakolnak...

A hadnagyra néztem, majd inkább el, belegondolva, hogy milyen világfájdalmas arckifejezésem lehet, nem akarom még a lelki nyomorommal is terhelni. Ez nekem épp elég.

Levi

Nagyot kellett nyelnem... Gombóc volt a torkomban. Rossz volt ránézni. Megint itt lent, akár csak egy rab... Én... Nem akartam, hogy megint ide kerüljön.

- Bocsáss meg. - hajtottam le a fejemet - Nem kellett volna túlterheljelek.

Magamat érzem hibásnak... Bár... Tudja a fene, miért volt ez, de megtörtént...

Eren

Megráztam a fejemet.

- Nem a Maga hibája... nem tehet róla... - sóhajtottam. - Bár nem tudom mi történt, de biztos vagyok benne, hogy nem Ön miatt van. - sóhajtottam. Nehezen beszéltem. A levegő vétel is nehéz volt.

Levi

Az ágy szélén helyezkedtem el.

- Sajnálom, hogy ilyen helyzetbe kerültél miattam. - suttogtam.

Én nem akartam ezt... se a rácsokat, se a láncokat, se a bezártságot. Segíteni akartam neki... de... nem sikerült... Ránéztem... Érzem, hogy most minden leolvasható az arcomról...

Eren

Magamra erőltettem egy mosolyt, ami bíztató volt, de elég hamis.

- Hadnagy kérem... ha elmondaná mi is történt, még reagálni is tudnék rá, de így alig. Arra emlékszem, hogy Magával voltam az udvaron. - mondtam. - Bármi is történt, Maga igazán nem tehet arról, ami vagyok.

Levi

- Rosszuk lettél... - sóhajtottam - Aztán egyszer csak… átváltoztál... szerencsémre, a titánformád engedelmeskedett nekem, így könnyű szerrel ki tudtalak szedni. - mondtam - De az ok nélküli átváltozás miatt, kötelességem volt lehozni ide. - suttogtam.

Ez... Hihetetlen...

Eren

Bólintottam.

Dereng. Bár nem vagyok magamban biztos.

Konkrétan az orromat akartam megvakarni, de úgy van kialakítva a lánc, hogy a saját arcomat se tudjam elérni, ugye, hogy ne tudjam átharapni a kezemet...

Csodás.

- Hát ez nem az Ön hibája... Sőt... köszönöm. - mondtam lágy hangon. -... hogy nem ölt meg... megtehette volna. - mondtam halkan. Bár... jobb is lett volna.

Levi

Miért fáj ennyire a mellkasom...? Miért...? Olyan... rossz. Nem értem, miért... Nem érdekelt semmi, eldőltem, és Eren mellkasára döntöttem a fejem... Olyan, mint egy rabmadár. Ezekkel a láncokkal... Én... ez... rossz érzés... nagyon rossz érzés. De miért?! Miért fáj?! Miért nyom?! Mintha valami lenne a mellkasomon… pedig nincs... én hajtottam a fejem, az Ő mellkasára, és nem fordítva. Miért érzem ezt...?

Eren

Hát... elképedtem. A... a... most csak álmodom? Vagy tényleg ez történik? Az arcomra lágyan vér szökött, tudnám miért. Próbáltam elérni a Hadnagyot, de csak a válláig értem el... jobb híján, azt simogattam meg vigasztalóan. A szívverésem is felgyorsult. M-most tényleg... a mellkasomon fekszik..? M... m... én... álmodom? Ez... hogy lehet?...Ez... csak valami gyönyörű, de még is szörnyű álom lehet... a Hadnagy... itt... ő... u-uristen... Azt sem tudom, mit tegyek.

De érzem rajta, hogy nagyon sajnál, és magát hibáztatja... szegény..

Levi

Lehunytam a szemem. Egyszerűen kikapcsoltam az agyam, és hagytam, hogy megnyugtasson Eren közelsége. Olyan kellemes... Mintha egy nyugtató tea párologna belém... Csak úgy... szívom magamba az illatát, mintha valami gyógyszer lenne... Pedig tudom, hogy nem. Tudom, hogy egy férfi mellkasán pihentetem a fejem, s tudom, hogy milyen jól esik ez.... Jelentsen ez bármit, nem érdekel. Elegem van mindenből. Megint bezárták...  ez nekem fáj. Mert miattam történt.

Eren

Próbáltam nyugtatni, meg valahogy érintkezni vele, de továbbra is maradtam a válla simogatásánál. Szegény.. .a Hadnagyot jobban sajnálom mint magamat.

Melengető érzéssel tölt el, hogy itt van, nem úgy mint a "főnököm". Persze, még most is az... de... ez kicsit más.

Az is kicsit más, mint amit én belegondolok ebbe a Hadnagy-tanonc dologba... valamiért rajongást érzek... és valami furcsát is. Olyan... kellemesen furcsát, mikor rá gondolok, a közelemben van, vagy a jelenlegi helyzetben. Nem igazán tudom mi lehet ez... csak... sejtem... de... az... lehetetlen..

Levi

Simán pihentettem a fejem a mellkasán. Gondolkoztam mit tegyek... vagy mondjak... vagy... mi történik? Mi fog történni? Valami lesz. Érzem. El fogják venni a kezeim alól Erent. És ha ez megtörténik, meg fogják ölni. Tehát... nincs választásom. Felemeltem a fejem.

- Eren... nekem... nincs más választásom. - suttogtam - Ha a közelben jár valaki, muszáj lesz megütnöm téged. Nem azért, mert ezt akarom tenni... Nem akarom, hogy megöljenek. Én támogatlak. De így lesz a legjobb. Ne haragudj. - emeltem fel a fejem a mellkasáról.

Nem kellene ilyen közvetlennek lennem...

Eren

Amit mondott... hát az baromira fájt. De nem... nem baj. Egyáltalán nem mutattam jelét, hogy mennyire nem esett jól, de rendben, ha ez kell... tegye... megszokhattam volna már, a múltkor is a fogamat is kirúgta, és nem haltam bele. Most sem fogok.

Bólintottam.

- Értem… - mondtam halkan, kicsit amiatt is rosszul érezve magamat, hogy felkelt rólam... addig kicsit jobban éreztem magamat... Most pedig... megint szorongok.

Levi

Sóhajtottam... és mellette ültem. Mióta érdekel engem, hogy kit kell megütnöm?! Mióta?! De... Érzem, hogy ha csak belegondolok, megfájdul a mellkasom. De mi ez az érzés?! Nem fájhat! Egészséges vagyok. Felálltam.

- Kihozlak innen. - mondtam, majd elballagtam a rácsok felé. nyomasztó itt lenni.

Nyomaszt az egész.

Eren

Itt hagy... Egyedül leszek... Megint... Csak ezek a láncok... Meg Én...

De... Mit jövök én ahhoz,  hogy szomorkodjak, mert el akar menni, ahelyett, hogy ölnek, hogy nem ölt meg? Miért vagyok ilyen hülye...?

-K... Köszönöm. - suttogtam. Szerettem volna mondani, hogy Hadnagy úr, ne fáradjon vagy hasonló, de... nem tettem. Nem akarom idegesíteni... sem terhelni... sem... Feltartanám.

Van nálam fontosabb dolga is.

Levi

Én ki akartam menni, felmenni, ki a szabadba, megnézni mi folyik odafent... De... Valami nem hagyott menni. Nem tudom mi lehetett az... Engem láthatatlan láncok kötnek ide. Most, hogy miattam van itt Ő is. Én... úgy sajnálom. Megtorpantam, s csak bámultam kifelé.

- Van étvágyad? - kérdeztem.

Legalább a figyelmét had tereljem el...

Eren

- H-Hát... egyelőre... nem igazán. - mondtam halkan, kicsit zavartan elmosolyodva. Baromi kényelmetlen így lenni feltartott kezekkel, és még el sem lehet helyezkedni.

Kicsit ficeregtem.

Hadnagy, menjen már, csak fájdítja a szívemet. Miért nem akar menni?Miért állt meg..?

Levi

Megfordultam... és odasietve lazítottam a láncon, úgy, hogy kényelmesen tudjon mozogni.

- Majd... ha kérdezik, akkor ez magától lazult ki... - be is nyúltam a lánc tartójához, és a pöcköt elhúztam.

Ez... Nem tudom, miért viselem ennyire rosszul... de fáj.

Eren

Furcsán, kissé elképedve néztem.

- köszönöm. - suttogtam, majd magam mellé fektettem a karjaimat, persze csak felfelé, lefelé nem engedett volna annyit.

Csak őt néztem... Senkinek nem viseli ennyire gondját... nem is értem.

Levi

A falnak támasztottam a hátamat... Nem tudok innen elmozdulni. Valamiért, úgy érzem magam, mintha... egy.. hozzám közel álló sérült volna meg... Elég legyen, Levi! Nem vagy tizenéves, lassan már negyven leszel, ne viselkedj szerelmes tini lányként! Megvan a magam dolga... még is... olyan nehéz lenne most itt hagyni.

Eren

Mondanám én, hogy menjen csak nyugodtan ha szeretne, én megleszek, de hazudni nem akarok... örülni nem fogok ha elmegy.

Viszont nem értem mi ez... miért van még itt, és miért nem hagyott magamra? Miért nem haragszik? Nem értem. Az a minimum... hiszen... egy... idióta titán vagyok... aki ugyan nem tehet róla, de... az emberek egy gyilkoló gépe.

Talán... ha valahogy... megszöknék, a falakon kívülre... megtehetném... nem kellene sok erőfeszítés... megsebzem magam, titánná változom, ennyi. Kint is vagyok. De nem... nem teszem meg. Segíteni akarok az embereken... én már csak ezért élek..

Levi

Leültem. Szeretném most egy kicsit kitisztítani a fejemet. Mondjuk... nem is csodálom, hogy ilyen kuszák a gondolataim, amikor... lent vagyok. A zárkában. Legalább itt biztos, hogy Eren nem alakul óriássá.

Fáradtan sóhajtottam fel.

- hajh...

Eren

Felsóhajtottam.

- Hadnagy úr, kérem, ne nézzen így. Így is lelkiismeret furdalásom van. - suttogtam.

Jajj csak nehogy azt higgye, hogy ezzel én parancsolok neki… nem…! Eszemben sincs! N-nem!

Csak néztem magam elé. Hűha...

Levi

Felmorrantam... Lépteket hallottam közeledni... Bárki is az, kénytelen leszek tenni valamit... Felálltam, és Erenhez léptem.

- Sajnálom. - suttogtam.

Majd muszáj volt gyomorba taposnom... Meg voltam róla győződve, hogy nekem jobban fájt, mint neki.

Eren

Felnyögtem. Rohadtul jól esett ebben a kissé nyugodt pillanatban, mit ne mondjak. De nem tehet róla... oda kaptam volna, ha elérek addig, de így csak összegömbölyödtem. Nem… fáj... Eren, nem fáj... nem...

Igyekeztem tettetni a halált... Annyira nem is volt tettetés talán...

Levi

Hallottam Hani hangját, amint rám kiált.

- Levi, azonnal hagyd abba! - kiáltott - Te is tudod, hogy ezzel nem érsz el semmit! Fölöslegesen meg ne bántsd már szegényt!  - morgott az ujjával intve rám, én meg csak felsóhajtottam.

Legalább így ennyi idő alatt végeztem... nem kell megütnöm, mert nem is akarom megütni.

- Eren! - ült oda Hanji. - Hogy vagy?

Én meg leszálltam Eren gyomráról.

Eren

Ott nyöszörögtem... auh ez baromira fáj most..

- Csodásan… - sóhajtottam. - Egy börtön kellős közepén, kikötve... - nyöszörögtem ki kicsit nehezen.

Jól van, most már aztán elmúlhatna igazán! Nem fáj, nem fáj.

Egyébként nem szokásom szemtelenkedni, de ezt sem annak szántam, de ezek szerint nem egyértelmű, hogy, hogy vagyok.

Levi

Hanji csak sóhajtott.

- Nem sokára jobb is lesz. - mosolyogta, majd közelebb ült. - Mi történt? Miért változtál át?

Én meg csak néztem magam elé.

Eren

- Nem tudom... az egészre még csak nem is emlékszem... a Hadnagy úr edzett engem... és elméletileg akkor változtam át. - mondtam sóhajtva.

Miért kellett ide lezárni...? Nem is tettem semmi rosszat...

Levi

- Hanji, ennek semmi értelme... - sóhajtottam megforgatva a szemem.

- De igen! Sose akartok hinni nekem! - kezdett bele a hegyi beszédbe - Pedig igen is jó ötleteim vannak! És annak sincs értelme, hogy itt verd ezt a kölyköt! - állt fel.

- Ne szólj bele a nevelési módszerembe! - mordultam fel.

Hanji pedig csak a szemüvege mögül szuggerált engem...

Eren

Sóhajtva néztem a szemközti falat. Az egész napi programom azt hiszem mától ebből fog állni. Szia Fal.

A gyomrom ugyan még most is fájt, de mi ez nekem...

Majd megint hirtelen elkezdem köhögni, de úgy, hogy azt hittem meghalok, a szemeim is bekönnyeztek. Baromira fáj, és nem kapok levegőt. A kezeim is ökölbe szorultak. Majd nagy nehezen feljött a tüdőmből megint egy adag vér. És a földre köptem ki. 

- Auhh... - kezdtem el kapkodni a levegőt.

Hát nem sokon múlt, hogy ne fulladjak meg..><

Levi

Hanji még egy darabig osztotta nekem az észt, majd elengedte az érveit, és amint meglátta, hogy Eren rosszul van, elszaladt az orvosért. Én pedig mikor már nem volt a közelben, Eren mellé térdeltem, és kénytelen voltam átölelni... Nem tudom miért. De... Nekem,.. hajh...

- Sajnálom. - sóhajtottam.

Eren

Picit meglepődtem... Hát nem is picit annyira.

-H… hadnagy úr... - suttogtam. Nagyon szívesen megölelném, de... de nem megy. Ebben a pozícióban csak a jobb kezemmel érem el a jobb vállát... Sajnos nem megy. Baromira fáj, hogy nem tudom ezt most viszonozni...

Sajnos...

De miért is..?

Levi

Szorosan öleltem át Erent. Nem is emlékszem, mikor tettem ilyet utoljára... De... ez most kicsi megnyugtat. Majd elengedtem, és hátra dőltem.

- Én... nagyon... - emeltem a kezem a homlokomhoz.

Már én is rosszul vagyok... ez miatt lehetnek az érzelemkitöréseim is..

Eren

- Hadnagy úr, nem érzi jól magát?- kérdeztem halkan.

Elöbb nézze meg őt az orvos, és ne engem!

Sóhajtottam.

-H... hadnagy... pihenjen csak le... - mondtam ki nagy nehezen.

Maximum... egyedül leszek... ez van.

Levi

Megráztam a  fejem. Csak a kipihentség hiánya... csak az a baj. Igen. Az orvos hamar ideért Hanjival, engem pedig kiküldtek, miszerint akadályozom a munkáját. Így leültem a lépcsőre, és a falnak dőltem... Nem tudom, mit tettél velem, Jaeger...De sose volt még ilyen nehéz a mellkasom, mert tettem a dolgom.

Eren

Most... ha ki is derül, hogy belső sérülésem van, mit tudnak tenni? Szinte akármelyik másodpercben átváltozhatnék...

Felsóhajtottam, és bámultam magam elé. Csak nem látom, és hiányzik a Hadnagy... nem értem én ezt.

Illetve... azt hiszem... vagy... nem..

Levi

Lehunytam a szemem. Miért öleltem meg? Miért viselkedem így...?  Nagyot nyeltem, és a fejem a térdeimre hajtottam. Mi ez az egész...? Fáradtan sóhajtottam egyet...

- Mi a franc van...? - suttogtam.

Eren

A doki egy idő után kiment... és hallottam, ahogy kint mondja valakinek, hogy a tüdőmmel van valami gáz, és nem nagyon kellene semmit csinálnom. Persze hozzá tette, hogy mivel nem mehetek ki a cellából, ez meg is van oldva. És ha most átváltoznék annak beláthatatlan következményei lehetnek, mert nem ismerik teljesen még a szervezetem.

Sóhajtottam.

 Jobb is ha nem ismerik... a végén még tényleg megölnek. Csoda, hogy a Hadnagy nem tette.

Levi

Az orvos elmagyarázta a dolgokat, miután kijött. Bólintottam. Tehát pihennie kell...

- Értettem. - mondtam, majd felálltam, és megremegett a térdem.

- És... Hadnagy úr... maga jól van? Olyan furán viselkedik... - mondta a doki.

- Jól vagyok. - jelentettem ki, és a cellába indultam be.

Eren

Bámultam magam elé. Mi történik..? Mi történik velem? Mi vagyok? Ki vagyok? És miért vagyok? Azt sem tudom minek élek. A semmiért. Senki vagyok. Meg is halhatnék... titán vagyok. Ez a sorsom. A halál.

Levi

Bementem... Hangos léptekkel csörrentem oda az ágyhoz. Az összes pillantás, amit Erenre vezettem.

Fene tudja, miért van ez... Miért féltem ennyire. Talán, mert nekem nincs fiam. Ő pedig lehetne... De még ahhoz kicsit öreg... akkor.. talán.. az öcsém? Nem.. Nem tudom, de... valami van. Érzem.

Eren

A hadnagy olyan furcsa most... nem igazán értem. Csak sóhajtottam.

- Hadnagy úr... - suttogtam. - Miért nem ölt meg..?- kérdeztem halkan.

Ne Eren... hülye vagy. Ne zaklasd. Látod rajta nem, hogy szegény milyen fáradt és összezavarodott? Hülye vagy. Hülye. Egy idióta.

Bár meghalnék.

Levi

Csendben felemeltem a fejem... azt se tudtam mit mondjak.

- Én... nem akartam... hogy meghalj... - nyögdösem ki.

Levi! Ez így nem állapot... te vén mamlasz..